Átadta az utolsó példányt a Learjet típuscsaládból a kanadai Bombardier, ezzel mintegy hat évtized után leáll a gyártósor – írja az airportal.hu
A sorozat utolsó gépe egy nyolc utas szállítására képes Learjet 75-ös, amelyet az amerikai, üzleti repülőgépek üzemeltetésével foglalkozó Northern Jet Management vett át március 28-án a kansasi Wichitában működő üzemből.
A Learjet-program végleges leállításától szóló döntést tavaly februárban hozta nyilvánosságra a márkát tulajdonló kanadai Bombardier, amely ezután már csak a jobban jövedelmező Challenger és a nagyobb méretű Global gépcsaládok fejlesztésére koncentrál.
A legendás és széles körben kedvelt Learjet típust eredetileg Bill Lear és cége fejlesztette ki az FFA P-16 svájci katonai gép alapjain. A világon elsők között megjelent magánrepülőgép ennek köszönhette kitűnő tulajdonságait, amit hosszú karrierje során végig meg is tudott őrizni. A céget 1990-ben vásárolta fel a Bombardier, de a program és típus nevét megtartották, így folytatódott a gyártás.
Közel hat évtized alatt több mint 3000 Learjet gördült le a gyártósorról, közülük több mint 2000 ma is forgalomban van.
A típus sikertörténete 2015-ben tört meg, amikor a gyártó kénytelen volt leállítani a 85-ös, új csúcsmodellnek szánt változat fejlesztését, mert nem mutatkozott rá elegendő kereslet.
A típuscsalád 2019-ben utoljára mégis meg tudott újulni 75 Liberty néven. számos berendezést a nagyobb gépekből vettek át, és az új változat már leszállás nélkül képes repülni New Yorktól Las Vegasig vagy San Franciscótól Mexikóvárosig, miközben ára 10 millió dollár alatt maradt.
Ehhez és a korábbi változatokhoz a támogatást és alkatrészellátást a gyártás leállása után is biztosítják, sőt, RACER néven felújítási program is indul a Learjet 40 és 45 változatokhoz. A csomag gyakorlatilag egy kisebb modernizáció lehetőségét nyújtja: tartalmaz többek között új avionikát, hajtómű-feljavítást és egy sor egyéb alkatrész cseréjét, amivel csökkenteni lehet az üzemeltetési költségeket.
A Learjetek gyártásának leállítása egy átfogó, 2023-ig tartó költségcsökkentési program része, a cél, hogy a Bombardier kiadásai vállalati szinten évi 400 millió dollárral mérséklődjenek. A kanadai gyártó az elmúlt években, már jóval a járvány előtt is zsugorodó pályán mozgott, kiszállt a C Series (ma ismert nevén Airbus A220), CRJ, Dash-8 programokból, valamint az európai vasúti üzletágát is eladta – olvasható az anyagban.
Cash/fotó: Bombardier
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…