Categories: Hírek

Tehermentesít a Magyar Posta

1200 új elektromos bringával bővül a flotta

 

Az év végéig legalább 1200 elektromos rásegítésű kerékpárt kapnak a postások és 2023-ban további 500 jármű érkezhet – tudatta a Magyar Posta Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a társaság 2023 elejéig megnégyszerezi elektromos meghajtású kerékpárjainak számát kézbesítői számára; a beszerzés értéke mintegy egymilliárd forint. Azt írták, hogy a cég folyamatosan újítja meg járműparkját, a gépjárművek, valamint a két- és háromkerekű segédmotorkerékpárok mellett 2021-ben elektromos meghajtású kerékpárokra is sikeres közbeszerzést bonyolított le a társaság.

Az új kerékpárokat azokban a járásokban fogják használni, ahol az útvonal hosszabb, vagy emelkedőkkel tarkított, valamint a küldemények száma megköveteli a könnyítést. Az első 300 kerékpár március végéig megérkezik, az érintett posták munkatársai azonnal használatba vehetik azokat – tették hozzá.

Közölték azt is, a Pedelec rendszerű kerékpár egy rásegítőmotorral 25 kilométer per óra sebességig megkönnyíti a jármű hajtását.

„A Magyar Posta mintegy ötezer darabos járműflottával rendelkezik, amelyek együttesen egy év alatt több mint 88 millió kilométert tesznek meg. Jelenleg több mint 4400 kézbesítő közlekedik kerékpárral, és már mintegy 500-an használnak elektromos meghajtású biciklit” – jelezték.

A közlemény szerint a Magyar Posta megújította segédmotor-flottájának egy részét, valamint tervezi háromkerekű elektromos segédmotorok tömeges üzembe állítását is.

Forrás: MTI

Double D

Recent Posts

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

20 óra ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

5 nap ago