Hétfőn még napsütéses lesz az idő, jellemzően 20 Celsius-fok fölötti maximumokkal, a hét további részében már hűvösebb és csapadékosabb idő várható. A hét második felében hajnali fagyok ugyan már nem valószínűek, de napközben jellemzően 20, néhol 10 fok alatt alakulnak a csúcsértékek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A szél több helyen élénk, néhol időnként erős lesz. A minimumok mínusz 4 és plusz 5, a maximumok plusz 19 és 24 Celsius-fok között alakulnak.
Kedden nyugat felől megnövekszik a felhőzet, többórás, szűrt napsütés az ország délkeleti felében lehet. A nap második felében főként az északi megyékben előfordulhat kisebb eső, zápor. Megélénkül, néhol megerősödik a légmozgás. Hajnalban általában plusz 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, de a fagyzugos részeken ettől több fokkal hidegebb, vízpartokon, illetve a magasabban fekvő tájakon enyhébb lehet a reggel. A csúcsérték 20 és 25 fok között várható.
Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Eleinte az északkeleti országrészben fordulhatnak elő záporok, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé elered az eső. Napközben nagy területen megerősödik a szél, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A leghidegebb órákban plusz 1 és 10, napközben 16 és 21 fok közötti értékek várható.
Csütörtökön országszerte valószínű eső, zápor. A Nyugat-Dunántúlon megerősödhet a szél. A hajnali plusz 6 és 12 fok közötti értékekről délutánra plusz 10 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.
Pénteken és szombaton is erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé valószínű eső, zápor. Nagy területen várhatók erős széllökések. Hajnalban mindkét nap plusz 2 és 10 fok közötti értékeket mérhetnek. Pénteken délután 10 és 20, szombaton 7 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap is felhős idő valószínű, de hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Elszórtan valószínű csapadék. Néhol még megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 0 és plusz 7 fok közötti értékek várhatók. Kora délutánra 4 és 13 fok közé melegszik a levegő, északkeleten lesz a hidegebb, míg a déli megyékben a melegebb – olvasható az előrejelzésben.
Forrás: OMSZ, MTI
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…