Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója az AIRportal.hu -nak bemutatta a tervek szerint 2024-ben újra megnyíló 1-es terminál látványterveit, beszélt a 2-es terminál előtti parkoló visszaépítéséről, a világjárvány után újraépülő útvonalhálózatról, a fellendülő utasforgalom kezeléséről, valamint a Cargo City idei bővítéséről is.
A járvány hatása egyre kevésbé érződik a budapesti repülőtéren; kiszámíthatóan és folyamatosan növekszik a forgalom, hónapról hónapra. Egyértelműen látszik, hogy a prognózisok beigazolódnak, vagyis 2023-ra, legkésőbb 2024-re a légiforgalom várhatóan ismét el fogja érni a 2019-es szintet, onnan pedig további növekedésnek indul.
A menetrendben megtalálható járatok kiszámíthatóan és stabilan közlekednek; megszűnt minden hektikusság, ami a járvány elején még jellemző volt. Beálltak a rendszerek, a protokollok; az utasok magabiztosan indulnak neki újra a repülős utaknak. Nyilvánvaló az is, hogy az egyre nagyobb mértékű átoltottság és az utazási korlátozások feloldása is lök egyet az utazási kedven, ráadásul az országok többsége a beoltottak számára gyakorlatilag szabad mozgást tesz lehetővé.
Az idei évre utasforgalom tekintetében a 2019-es rekord évünk mintegy 75%-ával számolunk, azonban ez még tolódhat némileg felfelé vagy lefelé, attól függően, hogy mi történik Ukrajnában és a tágabb értelemben vett gazdasággal.
Ukrajnából és Oroszországból idén összesen 600 ezer utasra számítottunk, de ezt befolyásolja a háború.
Emellett a konfliktus légiforgalomra gyakorolt egyéb hatásai – például az olajárak, a gazdasági teljesítmény és az általános utazási kedv – a helyzet alakulásától függenek majd, ami egyelőre nem látható előre pontosan. Vagyis a járvány kapcsán lejöttünk a hullámvasútról, és bízom benne, hogy az ukrán helyzet nem ültet fel minket egy másikra.
Azt megjegyezném, – mondta Chris Dinsdale – hogy az ukrajnai háború kitörése óta eltelt három hétben, az ukrán és orosz célállomások kivételével, még nem tapasztaltunk csökkenést az utasforgalomban.
A jelenlegi ismereteink alapján tehát sűrű nyári szezon várható – olvasható a portál hírei között.
Cash/fotó: BUD
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…