Categories: Hírek

Taxisok kontra főváros – egyezség

A tarifaemelés mértékéről még nem született megegyezés

 

A taxisokra nézve előnyös megállapodás született a Fővárosi Önkormányzattal és a BKK-val folytatott tárgyalásaikon. Ugyanakkor az egyeztetések még nem értek véget, maradt még néhány pont, amiben meg kellene állapodniuk – írja a hvg.hu

A BKK közleménye szerint mostantól legálisan várakozhatnak szabadjelzéssel a taxik a drosztokon kívül is. Megállapodás született továbbá arról, hogy 2024-től csak EURO 6-os, tehát 2014 szeptembere után gyártott autóval lehet majd elkezdeni taxizni. Kitolták viszont a taxik megengedett életkorát, az eddigi tízéves szabályt elvetették és mostantól a forgalomban tartott autók maximális életkorát tizenöt évre tolták ki.

A BKK vállalta, hogy a 2020-21-es évben mért ellenőrzéseinek átlagos havi 190-es számát felemeli 240-re. Ez annyit tesz, hogy gyakrabban végeznek majd próbavásárlást a BKK munkatársai, amivel az illegalitásba húzódott (pl. Viber-csoportos) taxisokat próbálják kiszűrni.


A felek arról is megegyeztek, hogy a gazdasági helyzet miatt, a piac kiszámíthatóbb működése érdekében a tervezettnél is nagyobb tarifaemelésre van szükség. A taxisok legfontosabb problémája eleve az volt, hogy a kormány által az önkormányzatok számára kiadott díjemelési moratórium sokáig lehetetlenné tette a taxitarifák emelését. A kormány ugyan időközben visszakozott és februárban már arról beszéltek, hogy a taxisokra ez nem vonatkozik, viszont az emelés mértékéről ettől még meg kell állapodni az önkormányzatokkal is.

A későbbiekben szükséges lesz megállapodást kötni egy tarifakorrekciós rendszer bevezetéséről is, ami évente igazodik a fogyasztói- és az üzemanyagárakhoz, valamint az általános gazdasági körülményekhez – derül ki az anyagból.

Cash/fotó: BKK

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago