Categories: Hírek

Megnyitotta első európai üzemét a Tesla

Hatmilliárd euróból 861 nap alatt

 

Elkezdődött a termelés kedden a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében – adja hírül az MTI.

Aktuell, 22.03.2022, Gruenheide, Bundeskanzler der Bundesrepublik Deutschland Olaf Scholz und Elon Musk Tesla-Chef und Ministerpraesident von Brandenburg Dietmar Woidke beim ‘Tesla Delivery Day’ zur Eroeffnung und offiziellem Produktionsstart der Tesla Fabrik, der neuen Gigafactory des Elektroautobauers in Europas groesste E-Autofabrik Gruenheide in der Naehe von Berlin

A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak.

A hatmilliárd eurós (2200 milliárd forint) beruházást jelentő Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy „a német egység működik” – emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.

Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban. Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy „globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra”, a világot átszövő gazdasági kapcsolatok felszámolására, mert az a jólét jelentős csökkenésével járna – mondta a kancellár.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója aláhúzta, hogy a Grünheidében gyártott „minden egyes kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé”.

Robert Habeck gazdasági miniszter az évi 500 ezer autó összeszerelésére tervezett gyár hivatalos nevén Gigafactory Berlin Brandenburg – megnyitója előtt tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy a Tesla rekordidő alatt építette fel az üzemet, méghozzá állami támogatás nélkül

A beruházás gyorsasága azzal magyarázható, hogy a Tesla már a végleges hatósági engedélyek előtt elkezdte az építkezést, a saját kockázatára. Ez Németországban még új vállalkozói hozzáállást, kultúrát jelez – fejtette ki a Zöldek politikusa, megjegyezve: miniszterként azért dolgozik, hogy sok más területen is meghonosodjék a „Tesla-sebességű” működésmód.

Arról is szólt, hogy az amerikai cég azért választotta Németországot első európai üzeméhez, mert bízik a német „mobilitási fordulatban”, azzal számol, hogy az egész ország közlekedése átáll a megújuló energiaforrásokra épülő elektromos meghajtási technológiára.

A Tesla projektje egy sor további beruházást vonzott a térségbe, a Berlin körül elterülő Brandenburg tartományba. A német BASF – a vegyipar egyik legnagyobb szereplője – katódgyárat épít, amelyben évente 400 ezer elektromos autóhoz gyártanak akkumulátorhoz való elektródákat, a kanadai Rock Tech Európa legnagyobb lítiumfeldolgozó üzemét tervezi a tartományban, az elektromos meghajtású teherautókhoz gyorstöltő berendezéseket gyártó amerikai Microvast pedig az európai központját telepíti Brandenburgba.

Ugyanakkor a Tesla beruházása kezdettől komoly lakossági ellenállás mellett zajlott. A környék lakói és környezetvédő szervezetek tiltakoztak a többi között azért, mert a melléképületekkel és az elkészült gyártmányok parkolóival együtt 302 hektárt elfoglaló üzemhez kivágtak egy egész erdőt, és attól tartanak, hogy a gyár évi 1,4 millió köbméteres – negyvenezres település fogyasztásának megfelelő – vízfogyasztása ivóvízhiányt okozhat az eleve egyre szárazabb éghajlatú vidéken. A beruházás bírálói a megnyitóra is szerveztek tüntetéseket, amelyeken több százan vettek részt – olvasható az MTI tudósításában.

Forrás: MTI

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

18 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago