Categories: Hírek

Érkezik a Ssang Yong

Bővül az AutoWallis portfóliója

 

Bővíti a kiskereskedelemben értékesített autómárkák számát az AutoWallis, miután belép a SsangYong hazai kiskereskedelmi piacára.

Az AutoWallis csoport 2012 óta képviseli a SsangYongot, de eddig a márka gépjármű- és alkatrész kizárólagos nagykereskedelmi tevékenységét végezte Magyarországon, majd Romániában, Csehországban és Szlovákiában is.

Magyarországon 2021-ben 1000 SsangYong talált gazdára, ami 15,47 százalékos növekedés egy év alatt, miközben a hazai személyautó-piac 3,4 százalékkal csökkent – jelezte az AutoWallis, a DataHouse adatai alapján.
A mostani lépés jól illeszkedik a csoport stratégiájába, amelynek célja, hogy a vállalat az akvizíciók mellett organikusan is tovább növekedjen, így a már képviselt márkákat egyre több helyen tegye elérhetővé a kiskereskedelem terén is, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt – közölték.

A tájékoztatás szerint a SsangYong összes modelljét – a Korando, a Musso és a Musso Grand, a Rexton, a Tivoli, valamint a Tivoli Grand – beszerezhetik az érdeklődők, az értékesítés mellett pedig hivatalos márkaszervizpont is elérhető, így a csoport szolgáltatási portfoliója is egy újabb márkával bővült – derül ki a tájékoztatóból.

 

Cash/fotó:Google

Double D

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

1 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

1 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago