Categories: Hírek

Elindult a vészüzemeltetői rendszer

Vizsgálóbizottságot kér a Benzinkutasok Szövetsége

 

A Független Benzinkutak Szövetsége parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán kialakult helyzet miatt. Az új szabályok betarthatatlanok és a minisztérium kijelölte a vészkútüzemeltetőket – derült ki hétfőn.

A szervezet hétfői közgyűlése után kiadott közleményben a többi között annak tisztázását kérik, hogy milyen hatástanulmányok előzték meg a 95-ös benzin és a gázolaj ármaximumának megállapítását, milyen szakmai egyeztetést folytattak le a rendelet kiadása előtt, ki a felelős a részletszabályzat kidolgozásáért, illetve mérik-e a rendelet hatásait.

A közleményben a szövetség egyebek mellett hangsúlyozta, hogy betarthatatlan szabályok miatt nem akarnak bírságot fizetni, illetve kérik a megítélt támogatások kifizetését.

A Független Benzinkutak Szövetsége jelezte azt is, hogy nyilvános performanszt hirdet a Mol budapesti székháza elé csütörtökön 12 órára.

A kormány döntése szerint a tavaly novemberben bevezetett benzinárstop május 15-ig érvényben marad. A kormány először az üzemanyagok kiskereskedelmi, majd február 28-tól a nagykereskedelmi árát is 480 forintban maximálta, a kiskereskedelmi benzinkutak versenyképesebb működése érdekében. Döntött a kormány az üzemanyagok jövedéki adójának 20 forintos csökkentéséről is.

Három, 48 órán túl zárva tartó hazai töltőállomás ideiglenes tovább-üzemeltetésére az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már kirendelte a Molt. A szaktárca „kis”, települési kutaknál érvényesítette a 480 forintos üzemanyagár-plafon tavaly novemberi meghúzásával egy időben megjelent rendeletet.

A Népszava úgy tudja, a három szóban forgó, kis kút amiatt kényszerült több napos bezárásra, mert a Moltól mint nagykereskedőtől nem kapott üzemanyag-utánpótlást.

A Molnak egyébként aligha érdeke bármiféle kutak üzemeltetésének átvétele, a procedúra rendkívül bonyolult, ugyanakkor egyáltalán nem szabályozott. Tulajdonszerzésről nincs szó, ezeket a kutakat majd vissza is kell adni.

A kormány már többször módosította az árstop szabályait, ám az üzemanyag-piacon egyre nagyobb a káosz. Az ármaximum okozta veszteséget eleinte a kiskereskedőkkel (a kutakkal) akarták benyeletni, de miután nyilvánvalóvá vált, hogy ez tömeges kútbezárásokhoz vezet, a kutasok állami segítséget kaptak, és a nagykereskedelmi árat is maximalizálták. Minek hatására a Molon kívüli nagykereskedők felhagytak a tevékenységükkel, így „logisztikai problémák” problémák alakulta ki a kutak ellátásában. Amit súlyosbított, hogy a nyomott hatósági ár miatt mind külföldi, mind belföldi nagyfogyasztók (kamionok, teherautók, buszok) is a magyarországi kutakon tankoltak. A kormány szigorított, de a „logisztikai problémák” nem oldódtak meg teljesen, az új szabályok nem egyértelműek, a hazai fuvarozók, illetve a mezőgazdasági vállalkozások is bajban vannak – írja a hvg.hu

Emellett léteznek kettő és ötezres limitek, ahol egyetlen tankoláskor maximum ennyi értékben vételezhetnek üzemanyagot a járművezetők.

Cash/fotó: Google

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

16 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago