Az időjárás változásával ismét egyre több helyszínen láthatnak hozzá a tavaszi útfelújításokhoz. A tervek szerint 2022-ben összesen több mint 1500 kilométeren újulhatnak meg útszakaszok – írta közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A 300 milliárd forintot meghaladó összértékű beruházások túlnyomó hányadát a hazai költségvetés terhére valósítják meg. A kistelepülési bekötőutak rendbetétele mellett az idei tervek szerint számos főútszakasz helyreállítása is megtörténik. Kecskemétnél összesen 44 kilométeren újul meg az 52-es, Gyöngyösnél több mint 13 kilométeren a 24-es főút.
A 11-es főút hét kilométeres szentendrei és a 31-es tíz kilométeres maglódi szakaszán is dolgoznak majd a munkagépek.
A leghosszabb egybefüggő szakaszként az 54-es főút mintegy 23 kilométerét teszik rendbe Helvécia, Jakabszállás, Bócsa térségében. Sávolynál az M7 egy kilométeres szakaszán végeznek majd az autópálya műszaki állapotát javító beavatkozást – olvasható a sajtóanyagban.
Cash/fotó: Google
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…