Categories: Könyvelés

Adóbevallási tervezet

Mi a teendő?

A Nav a napokban kezdte kiküldeni az ügyfélkapus tárhelyre az általa elkészített adóbevallás-tervezetekről szóló tájékoztatást. Az adóhatóság a foglalkoztatói nyilvántartások alapján készíti ezt a tervezetet, elfogadása esetén érvényes adóbevallássá válik. Kivéve a vállalkozóknál!

A háromféle adózási formából (tételes, átalányos, katás) kettő személyi jövedelemadó alapján számítja jövedelmét. Katások már jó esetben február 25-ig elkészítették, és beküldték kata bevallásukat, ám nekik is lehet személyi jövedelemadó-köteles jövedelmük. Ilyen például a táppénz, a biztosítótól kapott keresetkiesés (a kártérítés nem!), a lakáskiadásból származó jövedelem, az ingatlanértékesítésből származó jövedelem, a részvény-osztalék, stb. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a bevallás-tervezetet ki kell egészíteni.

Kiskorú gyermeket nevelők, amennyiben 2021.12.31-ig nem adtak be „Visszado” nyilatkozatot, szintén a személyi jövedelemadó bevallásban kérhetik a 2021-ben befizetett kata összegének három havi részét.


Ez utóbbi vonatkozik a más adózási formában üzemelő vállalkozókra is, ők egyébként is kötelesek kiegészíteni a tervezetet a vállalkozásra vonatkozó adatokkal. Náluk a kiskorúak után járó visszatérítés akár a teljes (befizetett) személyi jövedelemadóra is vonatkozhat.

Az adóbevallás tervezet alkalmazottaknál és katás vállalkozóknál – ha nincs kiegészítés – jóváhagyás nélkül is érvényes bevallássá válik május 20-án. A személyi jövedelemadó-köteles vállalkozóknál azonban nem, ha elmulasztják a vállalkozói adatokkal való kiegészítést és a bevallás jóváhagyását, akkor május 20-án nem történik semmi. Viszont ezt követően az adóhatóság felszólítást küld az adóbevallás beküldésére. Ez még nem jár bírsággal, de a második felszólítás már esetleg igen…

Lesznek olyan vállalkozók, akik semmiféle bevallási tervezetet nem kaptak, mert az adóév során kizárólag vállalkozásból származó jövedelemmel rendelkeztek. Nekik önállóan kell adóbevallásukat elkészíteni és elektronikus formában továbbítani az adóhatósághoz.

-oli-

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

23 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago