Zoran Milanovic horvát államfő, a fegyveres erők főparancsnoka kedden parancsban tiltotta meg Robert Hranjnak, a fegyveres erők vezérkari főnökének, hogy katonai repülőgépek repüljenek Zágráb és más horvát városok felett – közölte az elnöki hivatal.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn közölte: felkérte Franciaországot, hogy segítsen a horvát légtér védelmében. Plenkovic kedden meglátogatta a Dubrovnik mellett állomásozó Charles De Gaulle francia repülőgép-hordozót, ezt követően pedig bejlentette: a horvát és francia katonai erők gyakorlatot hajtanak végre a horvát légtérben.
„A francia Rafale F3R típusú repülőgépek Horvátország feletti repülése a két ország közötti erős stratégiai partnerség és a horvát állampolgárok biztonságának üzenete” – hangsúlyozta a kormányfő a sajtónak adott nyilatkozatában.
A horvát MiG-21-es harci gépek és a francia Rafale-ok közösen több horvát város felett is átrepültek a délután folyamán.
Milanovic ezt követően arra utasította a horvát hadsereg vezérkari főnökét, hogy haladéktalanul vizsgálja ki és állapítsa meg, kinek a felelőssége a zágrábi lakosok háborgatása, egyúttal megtiltotta, hogy a jövőben harci repülőgépek repüljenek Zágráb és más horvát városok felett.
Milanovic volt szocialista kormányfő, a Szociáldemokrata Párt korábbi elnöke (SDP) és Plenkovic jobboldali kormányfő, a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke közötti nézeteltérések nem újkeletűek, több belpolitikai és külpolitikai kérdésben sem értenek egyet. Az utóbbi időben azonban kiéleződött a vita a hadsereg vezetését illetően is, ami miatt Milanovic többször követelte Mario Banozic védelmi miniszter menesztését, mert szerinte alkalmatlan a feladat betöltésére – olvasható az MTI tudósításában.
Forrás: MTI
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…
A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…