A fővárosi rendőrök közlekedésrendészeti akciót tartottak a XIII. kerületben, amely során 12 jármű forgalmi engedélyét vették el a helyszínen – írja a police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága 2022. március 11-én 18 órától másnap 6 óráig tartott közlekedési ellenőrzést a XIII. kerület területén. Az akció fő célja a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése volt.
A rendőrök egy járművezetőt elfogtak ittas járművezetés bűncselekménye miatt, három fővel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki tilos jelzésen áthaladás, valamint kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt.
Az egyenruhások 14 esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, mivel volt, aki forgalomból kivont járművel közlekedett, a járművet engedély nélkül átalakította, illetve a járművet kötelező felelősségbiztosítás nélkül használta. A rendőrök a feljelentés megtétele mellett 12 alkalommal a járművek forgalmi engedélyének elvételéről is intézkedtek.
Az akció során további nyolc sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki kisebb közlekedési szabálysértések – vezetés közben mobiltelefon használat, irányjelzés elmulasztása – miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: rendőrség
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…