A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség súlyosbításért fellebbezett a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete ellen azon volt autópálya rendőrök ellen, akik külföldi gépjárművezetőket bírságoltak zsebre – derül ki a kiadott közleményből.
A vádirat lényege szerint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó autópálya rendőrök 2020 szeptemberét megelőzően korrupciós bűncselekmények elkövetésében állapodtak meg. A két terhelt elhatározta, hogy a gépkocsik vezetőivel szemben látszólagos intézkedést kezdeményeznek olyan – akár valótlan – hivatkozással, hogy közlekedési szabálysértést követtek el. A megállapodásuk szerint a szükséges rendőri intézkedéstől – így a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől, vagy a helyszíni bírság kiszabásától – eltekintettek, ha a gépkocsivezetők cserébe pénzt ajánlottak vagy kérésükre hajlandóak voltak fizetni.
A két férfi a bűncselekményeket szervezett módon, a szolgálatuk során tervszerűen visszatérően, külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépkocsik tudatos kiválasztásával követték el. A vádirat szerint az azóta leszerelt rendőrök legalább 28 esetben követtek el bűncselekményt és megállapíthatóan legalább 645 euróval, 40 bolgár levával és 75 román lejjel gazdagodtak.
A nyomozó ügyészség a terheltek ellen több rendbeli bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat.
A bíróság az előkészítő ülésen marasztaló ítéletet hozott, és 3 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, és 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottakat. A bíróság rendelkezett 480 eurót érintő vagyonelkobzásról, és az elfogás napján az elkövetőknél megtalált összes valuta elkobzásáról.
Az ügyészség a bíróság ítélete ellen a volt rendőrök terhére – többek között – a kiszabott büntetés súlyosításáért fellebbezett – olvasható a közleményben.
k.z.t./fotó:police.hu/ illusztráció
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…