Categories: Hírek

Befejeződött a Lánchíd állványozása

Arcplasztikán az oroszlánfejek

 

Elkészült a Lánchíd pesti pilonját körülölelő állványzat, a budainál pedig már javában dolgoznak az állványépítők. Ennek köszönhetően elkezdődhetnek a jelentősebb helyszíni kőmunkák az átkelő tartószerkezeti elemein – írja a beruházó közleményében.

Az állványszerkezetek lehetővé teszik a Lánchíd pilonjainak teljeskörű megközelítését. Erre azért van szükség, hogy a szakemberek a két kapuzaton elvégezhessék az összesen mintegy 4400 négyzetméter gránit- és mészkőfelület állapotfelmérését, tisztítását, valamint a készülő hibatérképen megjelölt részek javítását.

A pilonokon lévő, összesen 52 darab nagyobb díszöntvényt és 120 kis rozettát (vagyis a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket) leszerelik.

A kapuzatokat ékesítő négy oroszlánfejen, továbbá a címereken a helyszínen dolgoznak majd a kőfaragók. Munkájukat restaurátorok és műemlékvédelmi szakemberek irányítják, illetve felügyelik.

Tavasszal a pilonok tetején lévő koronasaru-termekben is elkezdődnek a felújítási munkák. A koronasaru olyan mérnöki szerkezet, amely biztosítja a két láncsor láncszakaszainak összekapcsolását és átvezetését a pilonokon. Lehetővé teszi, hogy a láncok a hőmérséklet vagy a terhelés hatására – a pilontól függetlenül – hosszirányban akár több centimétert is mozoghassanak.

A koronasaru-helyiségeket már kitakarították. A projekt során a koronasaruk és az utolsó fenti láncszemek korrózióvédelme mellett többek között helyreállítják a betonfelületeket, felújítják a belső lépcsőket, továbbá kicserélik a díszkivilágítást és a kapuzatok tetején lévő bádogelemeket, valamint új zuhanásgátló rendszert építenek ki.

Folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

A Lánchíd felújítása továbbra is ütemterv szerint halad a munkaterületen, valamint a gyártócsarnokokban és a műhelyekben is.

  • A helyszínen folyamatosan kerülnek a helyükre a járdatáblák;
  • a terveknek megfelelően haladnak a bentmaradó acélszerkezeten végzett javítási munkák;
  • folyamatosan zajlik a szegélyelemek beépítése, a vizsgálójárda építése és a lánccsatornákban végzett korrózióvédelmi munka;
  • a pesti és a budai hídfőben is tovább dolgoznak az aluljárók építésén, jelenleg zsaluzási, vasszerelési és betonozási munkák vannak, valamint
  • elkészült a felújítandó hídkorlátok első próbadarabja is.

A Lánchíd felújítását 2021 tavaszán kezdte a kivitelezést elnyerő A-Híd Zrt., és már nem tűrt halasztást. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart, de az útpálya már idén év végén elkészül.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb eseményei pedig ezen a linken, egy idővonalon érhetők el – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: BKK

Double D

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

5 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

1 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

5 nap ago