A jachtok világa egy olyan ipar, ami meglehetősen kilőtt az elmúlt néhány évben, és ugyan a legtöbb jacht követi az évek során kialakult tradicionális formai normákat, a Zelta messzire rugaszkodott ezektől a megszokott megoldásoktól – írja a Toyota News.
Az alábbi fotókon nem más látható, mint a Zelta, egy „repülő magánjacht”. A jacht és a repülő szavak talán furcsán mutatnak egymás mellett, amikor egy és ugyanazon járműről beszélünk, de a Zelta esetében mégis helyénvalók – ahogyan a hajó manőverezik a vízen, az egyértelműen a repüléshez hasonlítható.
A projekten két elképesztően tehetséges szakember, Julien Marie és Elaine Geojy dolgozott. A Zeltát E. Geojy álmodta meg még a Toyota ED2-nél a Toyota európai tervezőközpontjában töltött gyakorlata során. Ez önmagában is árulkodik arról, hogy mekkora tudás rejlik a projekt mögött.
Nem mindenki által ismert ugyanis, de a Toyota, és prémium márkája, a Lexus komoly hajózási üzletággal is rendelkezik, a vállalat eddigi legkomolyabb luxusjachtja, a 20 méteres, 1,1-1,4 milliárd forintos vételárú Lexus LY 650 két éve debütált.
A Zelta koncepció esetében minden néhány vázlattal kezdődött, amelyeket Julien Marie készített. Ezeket aztán továbbadták Geojynak, hogy elvégezze az utolsó simításokat, és elkészítse tanulmányt.
Az már első ránézésre látszik, hogy a Zelta más. A jacht nem a klasszikus hajótest formák elveit követi, hanem helyette a szárnyashajókat veszi alapul.
Habár a Zelta pontos méreteiről egyelőre nincsenek adatok, az jól látszik, hogy a szárnyszerkezet a hajó orrától kezdőden jócskán túlnyúlik a hátul látható strandfedélzeten.
A hajó legjellegzetesebb pontja tehát nem is látszik, hiszen a víz alá merül. A képeken azonban látható ez a szerkezet.
A szárnyas felépítés nagyban befolyásolja a hajótest alakját is, hiszen az orra keskeny és magasan húzódik, míg a hátsó rész széles és lapos, ezzel biztosítva a stabilitást nagyobb tempónál is.
Ennek a szerkezetnek természetesen az a célja, hogy képessé tegye a Zeltát a ’repülésre’. Persze a hajó ekkor is érintkezik a vízzel, de mégis úgy tűnik, mintha az utastérnek helyet adó test lebegne a víz felett. A korábban említett, vékony, keskeny orr egy nagy, lebegő hatású fedélzetet rejt, amely valószínűleg a hajó tulajdonosának lakosztályát rejti.
Hely bőven van több nyugágy, fekhely és akár egy táncparkett számára is… a DJ-t beleértve. Hátul, a két fedélzeten hátrafelé néző nyugágyak láthatók, amelyek még több helyet biztosítanak a lazításra és a koktélok elfogyasztására. A legalsó fedélzeten egy nagy medence látható, valamint kétoldalt lépcsők, amelyek hozzáférést biztosítanak a fenti fedélzethez és a lenti strandhoz.
Tulajdonképpen egyetlen dolgot kell tennie, ha valaha vendég lesz a Zeltán, az pedig nem más, mint élvezni az életet – olvasható a Toyota News hírei között.
Forrás: TOYOTA NEWS
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…