Egy különleges eljárás segítségével tovább csökkenthető az utasszállító gépek üzemanyag-fogyasztása – számolnak be a legújabb technológiáról a nemzetközi hírügynökségek.
Igencsak messze vagyunk még attól, hogy globálisan emissziómentesen repüljünk, de igény van arra, hogy a lehető legkevesebb károsanyag-kibocsátás mellett tegyük ezt meg. A gyártók folyamatosan dolgoznak a különféle módszereken, segédeszközökön.
Most éppen a Lufthansa és a BASF mutatták be közös fejlesztésüket. Az AeroShark egy olyan bevonóanyag, mely bármilyen repülőgép fogyasztását képes csökkenteni megalkotói szerint, miután felvitték azt a gépre. A filmréteget a cápák bőre ihlette – innen a név is. A tengeri ragadozók borítása közel sem tükörsima, hanem apró, egymásra boruló tüskékből áll. Ennek az úszásnál van szerepe, sokkal kisebb közegellenállást kell leküzdeniük, mintha sima bőrük lenne, így kevesebb energiát használnak el.
Ami a vízben működik, az a levegőben is: 50 mikrométeres réteget visznek fel a repülők minden részére a különleges anyagból. A számítások igazolták is a fogyasztáscsökkenést: a Swissair Boeing 777-esét 95 négyzetméter cápabőrrel bevonva 1,1 százalékos javulást értek el. A svájci légitársaságot annyira meggyőzték az eredmények, hogy 12 darabos 777-es flottájára kompletten meg is rendelte a cápabőr bevonatot. Éves szinten ez a burkolat 4800 tonna kerozint spórol meg a cégnek, valamint 15.200 tonnával csökken a szén-dioxid kibocsátásuk.
A fejlesztők elmondták, hogy nem állnak le a projekttel: az elméleti javuláshatár szerintük akár 3 százalék is lehet – olvasható a vezess.hu hírei között.
Cash/fotó: iho.hu
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…
Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…