Befejezték a szigetszentmiklósi Auchan áruház parkolójában épülő Supercharger töltőszigetet. Rövid időn belül megtörténik a hivatalos átadása is – írja a villanyautosok.hu
Néhány nappal ezelőtt a területen még csendes terepmunka zajlott, majd egyetlen éjszaka alatt megjelentek a letakart V3-as oszlopok. Az elektromos hálózat, valamint a töltőket kiszolgáló vezérlések már kiépültek. Ma már az utolsó simítások zajlanak az oszlopok tesztelése előtt.
A képeken látható, hogy a parkoló egyik központi, a főbejárattal szembeni részében kerültek kialakításra a Supercharger-oszlopok, amik így két irányból is könnyedén megközelíthetők.
A 12 db V3-as töltőoszlop a beindításkor még nem fog tudni maximális teljesítménnyel üzemelni, tekintve, hogy ehhez a Tesla által előírt fejlesztéseket az áruházon belül is el kell még végezni. A szakemberek szerint ez viszont nem zavarja az átadást és az üzemeltetést.
A töltősziget átadása a munkálatok jelenlegi állása szerint jövő hét második felére, végére várható. A Tesla magyar honlapján ugyan még nincs pontos információ sem a helyszínről, sem az átadás időpontjáról, azt lehet sejteni, hogy a Tesla Superchargerek magyarországi térképére frissen felkerült „Budapest coming soon” utal a Szigetszentmiklóson épülő töltőszigetre. Az átadásig mindenesetre még pár apróság hátravan.
Többek között le kell tesztelni az oszlopokat, felfesteni a parkolót, valamint be kell fejezni a kandeláberek telepítését. A fejlesztéseket követően minden oszlop képes lesz akár 250 kW teljesítményt is leadni, de természetesen a Tesla sem köt le feleslegesen, 12 darab nulla százalékkal beguruló kocsira készülve, 3 MW teljesítményt, így valamiféle teljesítménymegosztásra itt is számítani kell – olvasható a bemutatóban.
Cash/fotó: villanyautosok.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…