Categories: Hírek

Márciustól emeli járatszámát az El Al

Hetente hatszor Tel-Aviv-Budapest

 

Márciustól hetente hat, a nyári menetrend kezdetétől pedig hét járattal repül Tel-Aviv és Budapest között az El Al – írja az Airport.hu

Az izraeli légitársaság január elején indította újra budapesti járatait, jelenleg hetente öt járat közlekedik az útvonalon a keddi és szombati napok kivételével a hét többi napján.

Márciustól heti hatra emelkedik a járatok száma, a szombati nap kivételével a hét minden napján repül majd az El Al Budapestre.

A nyári menetrend március végi kezdetétől hétfőnként a délelőtti mellett egy éjfél előtt induló gép is szerepel a menetrendben, azaz heti hétre emelkedik a járatszám.

Júniustól pedig szerdán is lesz egy késő esti járat, azaz heti nyolcra emelkedik a járatszám a foglalási rendszerekbe feltöltött tervezett menetrend szerint. Az útvonalon Boeing 737-esekkel repül a légitársaság.

A nyári menetrendben Budapest és Tel-Aviv között az El Al mellett a Wizz Air, a Ryanair, az Arkia és az Israir is repül menetrend szerint – tudtuk meg a közreadott anyagból.

Cash/fotó: El Al

OldA

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

17 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

5 nap ago