Categories: Hírek

Bliccelő TOP10

Kétmillió kell a trónfosztáshoz

 

Még mindig vannak olyanok, akik nemcsak bliccelnek, hanem a pótdíjat sem fizetik meg időben. Pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szigorított követeléskezelési módszerei miatt egyértelműen azok döntenek a legjobban, akik minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket. Milliós pótdíjakból 2021-ben sem volt hiány. A BKK összegyűjtötte a tavalyi év negatív rekordereit.

A korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2015 óta szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, ezáltal a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak. A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indít a BKK.

Ma már digitális formában is elérhető a BKK termékeinek jelentős része, például a BudapestGO alkalmazásban. A nap 24 órájában bármikor, bárhonnan, akár otthonról is megvásárolható számos jegy- és bérlettípus. Ennek ellenére – bár az utasok döntő többsége becsületesen, a szabályoknak megfelelően veszi igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatásokat – még mindig vannak olyanok, akik nemcsak rendszeresen bliccelnek, hanem a pótdíjat sem fizetik meg időben.

Ezért a BKK újra és újra felhívja a figyelmet, hogy a ki nem fizetett pótdíj az idő múlásával nem évül el, a pótdíjtartozás milliókra is rúghat néhány év alatt. A társaság idén is összeállította az elmúlt év legnagyobb pótdíjbefizetéseinek listáját. A felsorolt összegek nem csupán fizetési elvárások, hanem már konkrét, teljesített befizetések. Ezek többségét jogi eljárásokat követően fizették be a pótdíjazott utasok. A ténylegesen befolyt pótdíjbefizetések tartalmazzák a pótdíjtartozást és a járulékait, a végrehajtási eljárások költségeit is.

 

TOP10 egyösszegű pótdíjbefizetések 2021-ben:

1. 1 879 391 forint
2. 1 151 035 forint
3. 1 017 318 forint
4. 905 277 forint
5. 798 289 forint
6. 765 173 forint
7. 707 858 forint
8. 690 946 forint
9. 662 404 forint
10. 661 044 forint

 

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés 6 végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, és jóval elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2.797.400 forintra rúgott. A negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt több, akár 8 végrehajtási eljárás is indult. A kiszabott pótdíjak időbeni befizetésével töredékére lehetett volna csökkenteni a notórius bliccelők kiadásait, és a pótdíjazással járó adminisztrációt.

Milyen büntetést kockáztat, aki jegy vagy bérlet nélkül utazik?

A Fővárosi Önkormányzat által előírt Díjszabás szerint a 16 ezer forintos alappótdíj a helyszínen, a jegyellenőrnél készpénzzel vagy bankkártyával fizetve, illetve az adatfelvételt követő két munkanapon belüli személyes vagy banki befizetés esetén 8 ezer forintra mérséklődik. Amennyiben sem a 8 ezer forintos pótdíjösszeget, sem a 16 ezer forintos alappótdíjat nem fizeti meg az ügyfél határidőn belül, 30 napon túl a késedelmi és az eljárási díjjal tovább emelkedik a pótdíj összege 32500 forintra. Amennyiben felszólításra ezt sem fizeti be az ügyfél, fizetési meghagyást kap, és ha erre sem érkezik befizetés, a BKK végrehajtást kérve is érvényesítheti a követelését. Ilyenkor a behajtási eljárások és jogi lépések összes költsége a bliccelőt terheli.

A pótdíjak gyors befizetése a legjobb megoldás. A szigorított követeléskezelési módszerek miatt a pótdíjazott utasok egyértelműen akkor döntenek a legjobban, ha minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket. Nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. Az eddigi pótdíjazási polgári pereket több mint 90 százalékában a BKK nyerte.

Mit tesz a BKK a bliccelés visszaszorítása érdekében?

A Budapesti Közlekedési Központ biztosítja a folyamatos jegyellenőrzést a teljes hálózatban, törekedve a minél nagyobb területi és időbeli lefedettségre. Szintén a bliccelés visszaszorítását célozza, hogy a cég egyre több autóbuszjáraton vezeti be az első ajtós felszállási rendszert. Ezeken a járatokon a járművezető az utasok felszállásakor ellenőrzi, hogy rendelkeznek-e érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal. A tapasztalatok szerint a rendszer jelentősen hozzájárul a bevételek növekedéséhez, ezáltal a szolgáltatások fejlesztéséhez is.

A BKK fontosnak tartja, hogy a fővárosban közlekedők a lehető legkényelmesebben, legegyszerűbben intézhessék utazásukhoz szükséges teendőiket. Erre most már a BudapestGO kínálja a legjobb megoldást, hiszen új funkcióinak köszönhetően jóval többet nyújt, mint egy átlagos utazástervező. Az applikációban a jegy- és bérletvásárlás, sőt már a digitális vonaljegy is elérhető – olvasható a közlekedésszervező társaság honlapján.

Cash/fotó: BKK

OldA

Recent Posts

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

8 óra ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

8 óra ago

Hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljáró felújításának második üteme – buszsávok segítik a közösségi közlekedést

Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes…

1 nap ago

Új parkolási megoldások a főváros több kerületében – a Corvin-negyednél félórás várakozóhelyek és ételfutár-parkolók, Újpesten K+R hely létesült

Eddig kevésbé ismert, de annál hasznosabb újítás jelent meg a Corvin-negyedben és Újpesten: a BKK…

1 nap ago

Döntöttek, januártól itt is fizetős lesz a parkolás

Várhatóan már januártól még több helyszínen válik fizetőssé a parkolás Budapesten. A sok ingázóval indokolják…

1 nap ago

Lopják a töltőkábelt

Egyre riasztóbb méreteket ölt az e-autók nyilvános töltőállomásain a töltőkábelek ellopása Nyugat-Európa és az USA…

2 nap ago