Categories: Hírek

Elkezdődött a 26-os elkerülő út építése

Sajószentpéter és Berente alig várja

 

Az új nyomvonal a 26-os út két településen áthaladó forgalmát csökkenti majd, így ha elkészül, Sajószentpéter és Berente is fellélegezhet. A kivitelező már tavaly ősszel elkezdte a munkát, ezen a szakaszon régészeti lelőhelyet is találtak – írja a Magyar Építők.

Megtörténtek az első kapavágások Kazincbarcika melletti Sajószentpéter-Berente elkerülő út építésén, amely a 260-as útszámot kapta. A szakasz a 26-ostól indul és a 2606-os útig tart majd és kiválthatja a városon keresztül futó, az ipari környezet miatt jelentősen terhelt 26-os utat.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában a kivitelezők a 17-es kilométerszelvény után 350 méterrel kezdődő, és a 22-es kilométerszelvény 180 méterig tartó szakaszát építik. A cég feladata mintegy 5 kilométer közút, három műtárgy és a hozzátartozó építmények kivitelezése, valamint közműkiváltási munkák elvégzése.

A lőszermentesítés és a terület megtisztítása, beszállító utak építése után elindult a földmunka a humuszolással. Elkezdték a töltés beépítését is, amelyet egy rövid, a téli időjárás miatt tartott szünet után már újra folytatnak.

A közút mellett párhuzamos földutak épülnek, egy műtárgy a keresztező út felett, egy pedig a Szuha-patak felett épül, amely egy kis szakaszán mederkorrekció is szükséges. E két híd esetében volt szükséges próbacölöpözés, már ezek is megtörténtek.

A következő hónapok feladata a további töltésépítés és az 50 centiméteres kapilláris réteg építése, amely megakadályozza, hogy a töltésrétegbe visszaszivárogjon a víz. Mindez azért is fontos – többek között –, mert ez a szakasz, mintegy 200-300 méternyi hosszon árvízvédelmi funkciót is ellát.

Bár a beruházás területén végeztek előzetes régészeti feltárásokat, de a kivitelezési munkák során eddig nem ismert lelőhelyet találtak.

„Humuszolás közben a felszínen maradt földből kerámiatöredékek, és fémtárgyak kerültek elő: római kori ezüst érmék a Kr. u. 2. századból, több nyílhegy, fibula töredékek, veret (ez utóbbi valószínűleg a késő avar korból).

Emiatt ezt a területet ideiglenesen lezárták, de a többi szakaszon zavartalanul folynak a kivitelezési munkák” – tette hozzá Honti Krisztián projektvezető.

A SWIETELSKY által épített útszakaszt várhatóan 2024-ben adják át – olvasható a leírásban.

Cash/fotó: Magyar Építők

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

11 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

12 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago