Categories: Hírek

Tíz darab korszerű busszal frissül Pest megye

Alacsony fellépésűek, légkondicionáltak a Volvók

 

A Volánbusz jármű-fiatalítási programjában Pest megye járműparkja tíz nagy befogadóképességű Volvo 8900-as típusú autóbusszal fiatalodott – közölte a közlekedési társaság. Az új autóbuszok elsősorban a Budapest-Dunaharaszti-Taksony-Szigethalom-Majosháza-Áporka-Kiskunlacháza-Dömsöd viszonylatban közlekednek.

Az érintett településeken – a főváros lakosságát nem számítva – mintegy 60 ezren élnek, a buszok évente több mint 180 ezer utas számára biztosítanak komfortosabb utazást. Iskolai időszakban napi 38, tanszünetben munkanapokon napi 32, hétvégén pedig 13 járat közlekedik a térségben – közölte a Volánbusz.

Új járművek beszerzésére a Volán Buszpark Kft. múlt év elején írt ki közbeszerzési eljárást, a sikeres lezárást követően országszerte 50 darab hosszú kivitelű jármű kezdte meg szolgálatát, ebből tíz Pest megyében állt forgalomba. A Volánbusz korábban használt is vásárolt hosszított kivitelű, háromtengelyes Volvo 8900-asokat, melyek részben szintén Pest megyében közlekednek.

Az új járművek forgalomba állításával lehetőség nyílt arra is, hogy a kiváltott MAN autóbuszok is kivegyék részüket a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia 150-es számú vasútvonal átépítése miatti vonatpótlási feladatból, miután az érintett települések teljes kiszolgálását a Volánbusz vette át – írták a közleményben.

A Volánbusz szigethalmi telephelyéhez tartozó, most bemutatott, nagyságrendileg nettó 830 millió forint értékben beszerzett tíz Volvo mindegyike 95 férőhelyes, alacsony belépésű, szóló kivitelű, légkondicionált, akadálymentes, környezetkímélő Euro 6e motorral, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel és USB-töltőpontokkal felszerelt.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója kiemelte, a társaság idén is folytatja jármű-fiatalítási programját. A jármű-fiatalítási program elindítása óta 534 járművet adtak át Pest megyében, a most érkezett járművekkel együtt már 544 új autóbusz kezdte meg szolgálatát a megyében. A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében – a múlt év végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: Volánbusz

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

22 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago