Kissé szeles időben bár, de jóleső kirándulást tettünk a Hármashatár-hegyen, nézve az alattunk elterülő várost. A Guckler Károly kilátót is megmásztuk, mely magassága 495 méter, s Guckler erdőmérnökről kapta a nevét, a 2016-os átadáskor.
Eme rövid séta után most gyors és egészséges ételt kínálok: spenót tükörtojással.
3 deka vajat megolvasztunk, s egy kanál lisztet pirítunk rajta, majd felöntjük tejjel, csak annyival, hogy híg, krémes állaga legyen. Sózzuk, egy gerezd fokhagymát nyomunk bele, s kaphat kevés borsot is. A mirelit spenótot beletesszük, akár felengedve, vagy fagyottan is, pár perc alatt felenged. Forrástól számítva 3-4 perc kevergetés és készen vagyunk.
Serpenyőben kevés olajon a ráütött tojásokat csak addig sütjük, míg a fehérje kicsapódik, s a sárgája rezgő, puha marad.
Tálalhatunk is, egy szelet puha kenyérrel, s eszünkbe jut gyermekkorunk rajzfilmje, Popeye, a tengerész. Gyermekkoromban nem szerettem, de ma már igen kedvelem ezt az egyszerű, de magas vastartalmú ételt.
Jó étvágyat kívánok:
Soós István ex City-22, a fakanalas.
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…