Ha végrehajtható követelés van az adóssal szemben, akkor a végrehajtó elkezdi felkutatni az adós vagyontárgyait, amelyekből a jogszabályban meghatározott sorrendben és korlátokkal megpróbálja végrehajtani az adóssal szembeni követeléseket. A gépjármű és az ingatlan végrehajtásnak jogszabályi korlátai vannak, így azokból nehezebb a végrehajtás.
Bár furcsán hangzik, de az állammal szemben fennálló követelés – vagyis az, hogy az adós adó-visszatérítést fog kapni – szintén vagyontárgynak minősül.
Elvileg emiatt a végrehajtó jogszerűen adhatna ki egy felhívást a magyar államnak, hogy az adó-visszatérítést jelentő követelést ne az adósnak, hanem közvetlenül neki, a végrehajtónak utalja át.
Ezt a lehetőséget a kormány – A veszélyhelyzetre tekintettel a gyermeket nevelő magánszemélyek adóvisszatérítés-előlegének követelésfoglalás alóli mentesítéséről szóló 17/2022. (I. 24.) kormányrendelettel – megakadályozta.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy erre az összegre a végrehajtók egyáltalán nem számíthatnának. Amint az összeg megérkezett a bankszámlára, az ott lévő pénzre vonatkozó szabályok alapján lehet belőle végrehajtani. Akinek tehát inkasszó van például a bankszámláján, az rögtön el is fog esni ettől az összegtől, vagy annak egy részétől.
-oli-
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…