Categories: Hírek

A héten metrópótló buszok járnak

Emberi hiba és technikai hiányosság

 

Kiemelték az összeütközött metrókocsikat a hármas metró vonaláról. Még péntek késő este, a Kőbánya-Kispest-i kocsiszínnél ütközött össze két metró szerelvény, a karambol következtében egy harmadik megsérült. A baleset miatt változik a közlekedés rendje hétfőtől.

A baleset miatt január 24.-én, hétfőtől változik a közlekedési rend a vonalon: a helyreállítási munkák befejezéséig Kőbánya-Kispest állomást hétköznap is csak metrópótló autóbusszal lehet megközelíteni. Ennek nyomán a 3-as metró csak az Újpest-központ és a Lehel tér közötti, valamint a Nagyvárad tér és a Határ út állomás közötti szakaszokon közlekedik – közölték a BKV.

Mint arról hírt adtunk, még pénteken késő este, a Kőbánya-Kispest-i végállomás úgy nevezett „kihúzó” szakaszán, az utasok által nem használt területen ütközött össze a hármas metró két szerelvénye. A karambol következtében egy ott álló harmadik szerelvény is megrongálódott. Utasok nem voltak a szerelvényeken, és a járművezetők sem sérültek meg.

Bíró Endre, a Metróért Egyesületet elnöke úgy látja, csak részben okozhatta emberi figyelmetlenség a balesetet.

„Az egyik szerelvény az emberi figyelmetlenség miatt indult el. Hozzáteszem, ehhez azért hozzájárult, hogy ennek a kihúzóvágánynak, vagy kihozó vágánycsoportnak a szerkezeti kialakítása nem jó, nem szerencsés” – mondta az elnök.

Bíró Endre két okot hozott fel, amiért a baleset bekövetkezhetett. Az egyik feltételezett probléma az lehetett, hogy három vágány közül az egyiken nincs kiépítve az automatikus vonatvezető rendszer. A másik ok pedig az lehetett, hogy a második vágányon a metrószerelvénynek nincs elég helye egy vészhelyzeti, hirtelen fékezéshez.

„A középső kihúzónál pontosan úgy tűnik, hogy innen származik vagy innen indult el a péntek esti baleset, nincs meg az a védőtávolság, hogy ha egy szerelvény elindul vörös jelzőre, még időben az automatika meg tudja fogni.”

Bíró Endre úgy fogalmazott, hiba volt, hogy a hármas metró 217 milliárd forintba kerülő felújításakor nem korszerűsítették a biztonsági technikát. Hasonlóan látja a felelősség eloszlását Dorner Lajos is.

„Azt a biztonsági berendezést, ami a vonat megállására szolgál, vörös jelző meghaladás esetén azt autostopnak hívják, ezt arrébb kellett volna rakni, mert túl messze van a vonatindulásától és túl közel van ehhez a váltóhoz, ahol jöhet a másik vonat keresztbe. Ezt nem tették meg, pedig én azt gondolom, hogy itt most pénzhiányra nem lehet hivatkozni. Ez innentől kezdve már nem csak a járművezető felelőssége” – nyilatkozta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke az ATV Híradójának.

2007-ben is történt egy hasonló baleset és akkor is a Kőbánya-Kispest-i kocsiszínnél ütközött össze két szerelvény.

A BKV közleményében jelezte: „az eset jelenleg nem jelent fennakadást a metróközlekedésben.”

A rendőrség, a közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van – írta a közlekedési vállalat.

Cash/fotó: MTI

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

23 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago