Categories: Hírek

Magyar szokás: más zsebében turkálunk

Milliókat érő, milliókat kereső F1-s pilóták

 

A tengeren túlon, társasági körökben nem illik még csak szóba sem hozni, hogy ki, milyen éves jövedelemmel bír, és azt milyen ügyes trükkökkel tolta össze. No, nem így nálunk. Úgy tűnik, légy került a levesbe, magyar került a gazdasági információk közelébe.

Noha igyekeznek a csapatok és a versenyzők is az esetek nagy részében privát információként kezelni a fizetéseket, mégis évről-évre mindig valahogy kikerülnek az értékek. Idén ezt a racingnews365.com  nevű weboldal közölte.

A listát nem meglepő módon Lewis Hamilton vezeti évi 40 millió dolláros fizetésével, mögötte a legfőbb riválisa és a világbajnoki cím védője Max Verstappen következik 15 milliós deficittel.

Az első négy helyen található a mezőny mind a négy világbajnoka, miután Alonso a harmadik, Vettel a negyedik a vonatkozó rangsorban. Ők négyen együtt többet keresnek, mint a mezőny többi 16 versenyzője összesen.

A csapatváltók közül Valtteri Bottas fizetése az Alfa Romeónál megegyezik a tavalyi Mercedeses fizetésével, míg George Russell ötmillió dollárt tehet zsebre, amely nyolcada csapattársa éves gázsijának.

A mezőny egyetlen újonca, az első kínai Forma-1-es pilóta Zhou fizetése az elmúlt évek újonc fizetésével egyezik meg, egymillió dollár.

A visszatérő Alex Albon pedig többet keres majd, mint a kanadai csapattársa a Williamsnél.

A mezőny szegénylegénye pedig Yuki Tsunoda, akinek fizetése nem éri el az egymillió dollárt sem.

Pilóta Csapat Éves fizetés ($)
Lewis Hamilton Mercedes 40.000.000
Max Verstappen Red Bull 25.000.000
Fernando Alonso Alpine 20.000.000
Sebastian Vettel Aston Martin 15.000.000
Daniel Ricciardo McLaren 15.000.000
Charles Leclerc Ferrari 12.000.000
Carlos Sainz Ferrari 10.000.000
Valtteri Bottas Alfa Romeo 10.000.000
Lance Stroll Aston Martin 10.000.000
Sérgio Pérez Red Bull 8.000.000
George Russell Mercedes 5.000.000
Lando Norris McLaren 5.000.000
Esteban Ocon Alpine 5.000.000
Pierre Gasly AlphaTauri 5.000.000
Alexander Albon Williams 2.000.000
Guanyu Zhou Alfa Romeo 1.000.000
Mick Schumacher Haas 1.000.000
Nikita Mazepin Haas 1.000.000
Nicholas Latifi Williams 1.000.000
Yuki Tsunoda AlphaTauri 750.000

 

Arról még nem is beszéltünk, hogy ki, mennyi idős, mennyi ideje van a Forma-1 világában, szóval mi még tudnánk turkálni a zsebekben, a tutti befektetési tippjeinket sem kihagyva, de hát ez pestiesen szólva: ez egy másik kávéház…

Cash/fotó: racingnews365.com

Double D

Recent Posts

Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől

Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…

18 óra ago

Vagyonokra büntetnek, ha így zuhanyzol a népszerű nyaralóhelyen

Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…

19 óra ago

Egy éve Budapesten: hajós városnézéssel és vidéki terjeszkedéssel ünnepel az Uber

Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…

2 nap ago

Nem támogatja Magyarország a 10 évesnél idősebb autók évenkénti műszakiztatását

Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…

2 nap ago

Térképen az EU-országok kedvenc autói – Magyarország kilóg a sorból

Egy friss térkép megmutatja, hogyan fest az újautó-eladások toplistája az EU tagállamaiban, vagyis melyek a…

2 nap ago

Utcákat zárnak le Budapest belvárosában

Jelentősen megváltozik a közlekedés a VII. kerület belső részén június 22-től. Több utcaszakaszt csak a…

3 nap ago