Categories: Hírek

Nyomkövetővel, ittasan menekülni nem egyszerű

Újév reggelén kattant a bilincs

 

Ittasan, jogosítvány nélkül, nyomkövetővel a lábán próbált meglépni a rendőrök elől egy férfi Budapesten, menekülés közben balesetet is okozott – írta a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a Budapesti Polgárőr Szövetséggel együttműködve 2021. december 31-én és 2022. január 1-jén az ittas, bódult sofőrök kiszűrése, valamint a közlekedés biztonságának növelése céljából tartottak ellenőrzést a fővárosban.

Az ellenőrzés ideje alatt az egyenruhások Budapest területén összesen 30 szabálytalan autóssal szemben intézkedtek, ebből 18 esetben bizonyult ittasnak a vezető. Közigazgatási bírságot hét ittas vezetőn kívül további két sofőrnek szabtak ki; egyikük a behajtani tilos jelzőtáblát hagyta figyelmen kívül, a másik áthajtott a piroson.


Engedély nélküli vezetés, kötelező felelősségbiztosítás hiánya, illetve forgalomból kivont járművel való közlekedés miatt három emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést. Ezen kívül záróvonal átlépése, kézben tartott mobiltelefon használata, valamint gyermekbiztonsági rendszer hiánya miatt négy embert szankcionáltak helyszíni bírsággal. A rendőrök egy embert rosszullét miatt segítettek a kórházba juttatni.

A járőrök az egyik Kőbányai úton lévő ellenőrzőponton akartak igazoltatni egy autóst 2022. január 1-jén 7 óra 50 perckor, azonban a gépkocsi vezetője a rendőri karjelzés ellenére nem állt meg. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály járőrei az autó után mentek, a sofőr azonban három piros lámpán is áthajtott, és az egyik rendőrautónak is nekiütközött; végül a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton sikerült megállítani.

Hamar kiderült, hogy a lábán nyomkövetőt viselő sofőr nem véletlenül próbált meglépni a rendőrök elől: az alkoholszonda és a kábítószer-gyorsteszt is pozitív értéket mutatott, ezenkívül a 45 éves férfi jogosítvánnyal sem rendelkezett. M. Tamást előállították,  valamint őrizetbe vétele mellett gondoskodtak a mintavételéről. A továbbiakban büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügyet. A három piroson való áthajtás miatt közigazgatási bírságot szabtak ki vele szemben – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: rendőrség

 

OldA

Recent Posts

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

15 óra ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

2 nap ago

Nem röhög! „Év végéig az amerikai lakosság felének elérhető lesz a Robotaxi”

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…

2 nap ago

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…

2 nap ago

Budapest és Miskolc után ma Debrecenben is elindult az Uber

Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…

5 nap ago

Figyelmeztetett a rendőrség és a BKK, felfordul a közlekedés Budapesten

Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…

5 nap ago