A Fonyódi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette, eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a két férfit, akik ittasan, a sértett tudta és engedélye nélkül közlekedtek az autójával – olvasható az Ügyészség sajtóközleményében.
A vádban foglaltak szerint a büntetett előéletű, fiatalabb vádlottat a bíróság korábban ittas vezetés miatt eltiltotta a járművezetéstől. Ennek ellenére a férfi 2021 októberében a lakhelye közelében, nyitott állapotban hagyott gépkocsiba ült és a tulajdonostól engedélyt nem kérve, egy balatonlellei kocsmába hajtott.
A férfi a presszóban nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, melynek során elmesélte a kocsmában lévő vádlotttársának, hogy engedély nélkül hozta el az autót. Az idősebb férfi szintén ivott már alkoholt, amikor a helyiségből kinézve meglátta kerékpárral közlekedő élettársát, ezért kiment a presszóból és az ismerőse által elkötött kocsit – érvényes jogosítvány nélkül – vezetve a nő után indult.
A terhelt útja nem tartott sokáig, mivel a rendőrök ellenőrizték, több jogsértés miatt előállították és az autót a helyén hagyva figyelték, mi történik. Pár órával később társa is „összefutott” a járőrökkel, ahogy az italozást befejezve a sértetti járművel haladt volna otthona felé.
A Fonyódi Járásbíróság ítéletében a többszörös visszaeső vádlottal szemben 3 év börtönbüntetést, 3 év közügyektől eltiltást és 5 év járművezetéstől eltiltást szabott ki, míg társa 1 év 8 hónap végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltást kapott.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a büntetett előéletű vádlott terhére fellebbezést jelentett be – derül ki a tájékoztató anyagból.
k.z.t./fotó: rendőrség
I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…
Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…