Categories: Hírek

Négy fiatal vesztette életét

Gyásznap a tapolcai vasúti baleset áldozatainak emlékére

 

Gyásznapot tartottak vasárnap a négy fiatal halálával végződő újévi tapolcai vasúti baleset áldozataira emlékezve a Balaton-felvidéki városban – olvasható a helyi hírekben.

Mint ismeretes közúti közlekedési baleset történt 2022. január 1-jén 9 óra 50 perc körül Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton, ahol eddig tisztázatlan körülmények között a vasúti átjáróban egy személygépkocsi és az ott közlekedő vonat – a fényjelző készülékműködése és tilos jelzése ellenére – összeütközött.

A gépkocsiban a közeli településen élő öt fiatal utazott. Négy ifjú a helyszínen életét veszítette, míg a hátul, középen ülő lányt súlyos, életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították Szombathelyre a kórházba, ahol azonnal megoperálták, állapotát stabilizálták.

Az előzetes vizsgálatok alapján a gépjárművet vezető fiatal vérében se alkohol, sem egyéb bódítószerre utaló nyomot nem találtak.

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos honlapján azt írta: a délelőtti szentmisén, majd utána a tragédia helyszínén, Tapolca és Kisapáti között gyertyagyújtással emlékezik meg a város közössége az áldozatokról. Január 2-át gyásznappá nyilvánította és az ünnepi díszfényt is kikapcsolták.

A polgármester közölte, kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.

 

Azóta a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata közösségi oldalán számolt be arról, hogy a baleset egyik áldozata a klub feladója, Iván Gergő volt. A kapos.hu hírportál szerint a fiatal tehetség 2020 nyarán igazolt a somogyi megyeszékhelyre testvérével, Iván Bencével együtt, a mostani szezonban pedig már egyre többször kapott lehetőséget a kezdőcsapatban is.

A kaposvári klub vasárnap 18 órától gyertyagyújtással emlékezett Iván Gergőre az Arénánál – írta a kapos.hu

Cash/fotó: facebook.com

 

OldA

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

15 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

4 nap ago