Categories: Hírek

A taxi tömegközlekedési eszközzé vált – Szerbiában

Korszerű autóhoz nyolcezer eurós támogatás

 

Belgrádban úgy döntöttek, a taxi tömegközlekedési eszköz. Ezt itthon 30 éve nem sikerül elfogadtatni, pedig ez tény. Szerbiában nagyvonalú támogatást ad a kormány azoknak a taxisoknak, akik gáz, hibrid vagy elektromos meghajtású autót vásárolnak – írja az eKapija.

A tömegközlekedési eszközök kategóriájába beemelt taxi-szolgáltatással a kormánynak az a célja, hogy javítsa a kiszolgálás biztonságát és minőségét. Mindehhez támogatást is nyújt, de követelményeket is szab: járművenként 8000 euró (hárommillió forint) összegű támogatás dinár ellenértékét előirányzó rendelet a járművek teljesítményét és színét is meghatározza.

Az új személygépjármű vásárlásakor, még a támogatás kifizetése előtt a taxisok kötelesek a jármű vételárának legalább 15 százalékát kifizetni, az új autó pedig nem lehet olcsóbb 13 ezer eurónyi dinár ellenértékénél a vétel napján.

A támogatás elnyeréséhez az új autó teljesen elektromos, hibrid vagy gázüzemű (LPG) kell, hogy legyen, legalább Euro 6-os szabványnak megfelelő kipufogógáz-kibocsátással.

A kormány a légszennyezés csökkentése érdekében 2021-ben elindította az új, kizárólag elektromos meghajtású, és hibrid gépjárművek, támogatott beszerzésére irányuló pályázatát, amelyet a 2022-es évben is meghirdet majd.

A követelmény része idehaza is ismert, az állami támogatás is adott, bár ennek összegét, a méregdrága elektromos autókhoz viszonyított mértékét a taxisok alacsony találják. Ugyanakkor a kormányzat adós marad annak be- és elismerésével, hogy a közösségi közlekedés eme szolgáltatását a tömegközlekedés részévé tegye.

Jól működő társadalmakban a hatalom képes a gesztusokra.

Nosza, lehet ezt demonstrálni!

Cash/fotó: Google

 

 

OldA

Recent Posts

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

16 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

17 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

4 nap ago