Tavaly a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért megtiltotta a kormány a pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását. Idén nem lesz ilyen korlátozás, így a rendőrség részletesen ismertette a tűzijátékok felhasználásának szabályait – olvasható a Facebook oldalukon.
A polgári célú pirotechnikai termékek, a tűzijátékok felhasználásának szabályai nem változtak, a petárdák vásárlása, birtoklása, és felhasználása továbbra is szigorúan tilos. Aki ezt az egyszerű szabályt nem tartja be, szabálysértési eljárás keretében akár 150 000 forint bírságot is kaphat.
A pirotechnikai osztályok között különbségek:
A rendőrség külön kiemelte, hogy pirotechnikai eszközök csak működési engedéllyel rendelkező, nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható, amely az év végén, jellemzően bevásárlóközpontok környékén felállított konténerekben is lehet.
Nagyon fontos, hogy ezeket a termékeket más tűzveszélyes anyagokkal együtt, továbbá tetőtérben és alagsorban, valamint pincében tárolni nem szabad – olvasható a figyelmeztetés.
k.z.t./fotó: Google
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…