Nem, ez nem vicc, mintahogyan nem is humoros. A MOL egyik kávézóval kombinált üzemanyagkútján hétfő reggel alig több, mint négy forintért lehetett tankolni a gyorsforgalmi mellett, mintahogyan a fotó is igazolja.
A jogszabályok szerint az eladó köteles a terméket, a szolgáltatást az árjegyzéken feltűntetett áron értékesíteni. Aki hétfőn, álmos szemmel, de fürkésző üzemmódban kiszúrta ezt a megvilágított árjegyzéktáblát, az még a csomagtartóját is teletöltötte. Hiába, szemesnek áll a világ – tartja a mondás.
Az egyik sofőrnek mindez feltűnt és meg is örökítette sőt, fel is töltötte a Budapesti Autósok Közössége oldalára, így pillanatokon belül igen sokan értesülhettek az akciós árról. Azt nem gondolom, hogy túl sokáig üzemelt ezekkel az árakkal a töltőállomás, szerintem a harmadik fizetőnél a pénztáros akkorát üvöltött, hogy az egyik kutas már kifeszített vitorlaként igyekezett korrigálni, nem a szélirányt, hanem az aktuális árakat.
Mindeközben mekkora marketinghúzás, pár ezer forintért mekkora reklámot kapott a kút. Még az esti híradóba is bekerültek. Hogy ez egy tudatosan megtervezett akció volt, vagy csak egy elbaltázott árazás, az reklámszempontból majdnem mindegy. (Azért még sem…). Pestiesen szólva, erre Grün bácsi azt mondaná: ügyes!
Nem mellesleg, szerdától a 95-ös benzin ára kettő forinttal csökken, a dieselé nem változik. A hatósági ár miatt a 480 forint az irányadó, de lehet vadászni, akár 10-20 forinttal olcsóbb kutakra is rá lehet lelni.
k.z.t./fotó: bpiautosok.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…