Categories: Hírek

A választásokig már nem kell

A költségvetési hiányt növelné

 

A kormányfő szerint nem megfelelő a magyar és a nemzetközi pénzügyi helyzet, ezért a jövő tavaszi választásokig nem vásárolja vissza az állam a Budapest Airportot.

hvg.hu tudósítása szerint a kormányfő erről az Emmanuel Macron francia elnökkel való tárgyalásait követő sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva beszélt.

„Egyelőre úgy látom, hogy ezt az üzletet, a reptér visszavásárlását a választások előtt semmiképpen nem ésszerű nyélbe ütni, tekintetettel az inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára. Megvárjuk a választásokat, és majd utána döntünk erről” – mondta a miniszterelnök.

Megjegyezte, hogy figyelni kell a költségvetési hiányra is. Ez az elmúlt hónapban rekord magas, 350 milliárd forint volt.

Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzetben megjelent december 6-i írásában a budapesti repülőtér megvétele ellen érvelt, elsősorban a magas vételár és a devizahitelből történő megvásárlás pénzügyi kockázatai miatt. Írásában kitért arra, hogy több kisebb, regionális „okos” reptér létrehozásával kellene csökkenteni a főváros gazdasági, demográfiai és térszerkezeti túlsúlyát, továbbá a Budapest körüli mintegy száz kilométeres térben (Esztergom, Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok és Eger) valahol meg kellene építeni egy vadonatúj központi repülőteret, gyorsvasúttal a főváros központjába.

Október közepén Orbán Viktor még az MTI-nek azt nyilatkozta, bármelyik pillanatban visszavásárolhatják a repülőtér üzemeltetőjét. Hozzátette: szerinte az a helyes, ha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni.

A magyar kormány vezette konzorcium információk szerint 4,4 milliárd eurót ajánlott a Budapest Airportért, az üzemeltető teljes irányítása hírügynökségi források akkori értesülései alapján a jövő évi országgyűlési választás előtt rendezték volna le az ügyletet.

A Budapest Airport Zrt. részvényeinek 55,44 százaléka a német bejegyzésű AviAlliance, 23,33 százaléka a Malton (A szingapúri állami GIC befektetési alap leányvállalata), 21,23 százaléka pedig a Caisse de dépôt et placement du Québec kanadai nyugdíjalap kezében van. Az AviAlliance düsseldorfi székhelyű, több repteret menedzselő vállalat (korábbi nevén Hochtief Airport), amely a szintén kanadai, Public Sector Pension Investment Board (PSP Investments) nyugdíjalap tulajdona – olvasható az Airportál összeállításában.

Cash/fotó: BUD

OldB

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

5 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

21 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

21 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago