Categories: Hírek

Negyven év után tájsebbé vált

Elbontják a szocialista mementót

 

A Nyugati pályaudvar mellett húzódó negyvenéves felüljáró sorsa régóta vitakérdés, most, hogy a napokban Fürjes Balázs, a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár kihirdette az átalakítandó Nyugati pályaudvar és környéke tervpályázatának résztvevőit, bejelentésében azt is tisztázta, hogy a felüljárót az átalakítások során elbontják.

A Nyugati pályaudvar felüljárója régóta vitakérdés a várostervezők, városépítészek között. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa 2019-ben jóvá is hagyta a felüljáró elbontását, azóta sem volt hír a további lépésekről. Egészen mostanáig.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) a beérkezett jelentkezések alapján múlt héten kiválasztotta azt a 12 tervezőirodát, akik részt vehetnek a Nyugati tér és környéke megújításának tervpályázatán.

Ahogy Fürjes Balázs Facebook posztjában jelezte, a pályázat nyertesének a jelenlegi vasútállomás helyett egy kétszintes, átmenő rendszerű központi pályaudvart kell terveznie. Ezzel együtt a pályaudvar környéke is megújul, zöldebb közösségi tér kap helyet a parkoló és a buszforduló helyén.

Fürjes bejelentésében a Nyugati felüljárójának sorsára vonatkozó terveket is tisztázta. „Új közösségi tér lesz a műemléki Eiffel-csarnok és a Nyugati tér is átalakul: bezöldül és megszűnik a szocialista tájseb, a térbe belerondító autópálya, a Nyugati-felüljáró” – tudatta.

A pályaudvar megújításának terveit 2022. március 1-ig várja a BFK – olvasható a pestbuda.hu oldalán.

Cash/fotó: Both Balázs

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

10 perc ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago