Categories: Hírek

Kilencmillió dolláros büntetés az Ubernek

Erőszakos, szexuális adatokat tartott vissza

 

Amerika egészen más, mint az öregkontinens. Ott évente jelenteni kell számos adatot az olyan taxiappos cégeknek, mint az Uber. Amely cég ezt elmulasztja, azt előbb felszólítják, majd bíróságra kerül az ügy. Legutóbb a bántalmazási és szexuális zaklatásokról nem kívánta az információit az Uber megosztani, ezért végül kilencmillió dollárra bírságolták.

Az adatokból igen sok mindenre fény derülhet, már ha ezek a megfelelő hatóságok számára elérhetők. Lássuk mit is takar ez egy korábbi jelentés alapján.

Az Uber 2017 és 2018 között 5981 szexuális zaklatási ügyet dokumentált. A közelmúltban a Lyft taxiapp is nyilvánosságra hozta biztonsági jelentését, amelyből kiderült, hogy 2017 és 2019 között:

  • 105 halálos kimenetelű gépjármű balesetet,
  • 10 fizikai bántalmazással összefüggő halálesetet, és
  • 4158 szexuális zaklatást jelentettek a vállalatnak, amiből 360 eset nemi erőszakba torkollott.

A cég szerint a szexuális zaklatások 52 százalékát utasok, 38 százalékát sofőrök, a fennmaradó 10 százalékot pedig harmadik felek, például bűnüldöző szervek jelentették be.

A vállalat álláspontja szerint az információk nyilvánosságra hozása traumatikusan hathat a bántalmazottakra, valamint eltántoríthatja az utasokat és a sofőröket, hogy a jövőben jelentést tegyenek a hasonló atrocitásokról. A bizottság az erőszaktevők, a bántalmazottak és a szemtanúk adataira is kíváncsi.

Végül 2020 decemberében a bizottság 59 millió dollárra, azaz nagyjából 19 milliárd forintra büntette az Uber-t, mert nem volt hajlandó átadni az információkat. A vállalat fellebbezett, és végül kilencmillió dollárra, átszámítva nagyjából hárommilliárd forintra csökkentették a bírságot. Az Uber ezt elfogadta – erről magazinunkban is beszámoltunk.

A közszolgáltatások ellenőrzését végző illetékes kaliforniai hatóság (CPUC) tájékoztatása szerint a kilencmillió dollárból:

  • ötmillió dollárt a szexuális zaklatások, erőszakos bűncselekmények áldozataira fordítanak,
  • négymillió dollárt pedig az utasszállító iparágban tapasztalható erőszak elleni küzdelemre költenek.

Az Uber további 150 ezer dollárt fizet be Kalifornia állam általános alapjába.

A bizottság ígéretet tett arra, hogy az érintettek kilétét titokban tartja. Megjegyzndő, a Nemi erőszak és vérfertőzés nemzeti hálózata (Rainn) is aggodalmát fejezte ki a CPUC adatkezelési módszereivel kapcsolatban.

A megállapodás értelmében az Uber ezentúl átadja az adatokat a kaliforniai tisztségviselőknek, viszont az érintettek valódi neve helyett egyedi azonosítókat fog használni a személyazonosságuk védelme érdekében. Emellett egy új folyamatot is kialakít azon „túlélők” számára, akik több információval szeretnének szolgálni a velük történtekről az állami tisztviselőknek – olvasható mindez a haszon.hu  oldalán.

Cash/fotó: Facebook

 

OldA

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

19 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

5 nap ago