Categories: FakanálHírek

Tisztelt Kollégák!

Egy tartalmas, ízletes levest készítsünk! Tárkonyos raguleves, mely készülhet pulyka, vagy csirke mellből, vagy akár sertés lapockából is.

 

Mondjuk négy főre dolgozunk, elég 30 dkg. hús, de miként a tokányoknál, úgy a ragukhoz is vékony csíkokra vágjuk a húst. Előbb pirítsunk némi olajon egy fél hagymát aprítva, meg 1-2 gerezd fokhagymát, s ezen az alapon a húst süssük fedő alatt fehéredésig. Sózzuk, borsozzuk, s kis vízzel tovább pároljuk vagy 15 percet.

A hozzávalók, lábosban

Ekkor tegyünk hozzá vagy 40 dkg. zöldbabot és egy felkarikázott répát, s így pároljuk tovább, mindig kis vizet téve alá. Majd 15 perc múlva szórjuk meg egy kanálnyi liszttel, /stauboljuk/ csipetnyi piros paprikával, kevés köménnyel, egy teás kanálnyi tárkonnyal. Ezt alaplével, vagy vízzel felengedjük, kevergetve, s így a liszt egyenletesen sűríti.

A végén tejfölt adunk hozzá és még egyszer felforraljuk

Dobjunk még bele 2 darab babérlevelet is, s ha vízzel főzzük, akkor két leveskockát is. Így főzzük vagy tíz percet s ekkor egy jó pohár tejfölt adunk hozzá, olyképpen, hogy a tejfölbe szedünk a levesből, így habarjuk, a hőkiegyenlítés miatt, így a levesben a tejföl nem csomós, szépen kisimul. Egyet még megforr, kóstoljuk, s készen is vagyunk.

Tálaljuk

Az ínyencek csavarhatnak bele egy kis citromlét is.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City 22, a fakanalas

 

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago