Categories: Hírek

Tesztelik az olimpiára az elektromos repülő taxit

Két külön repülési útvonal, napi hatvan járat

 

Párizs megkezdi az elektromos légi taxik tesztelését egy új kísérleti pályán a francia fővároson kívül, azzal a végső céllal, hogy a 2024-es nyári játékok idején legalább két repülési útvonalat hozzanak létre az olimpiára kilátogatni vágyó utasok számára – olvasható a Groupe ADP sajtóközleményében.

Jean-Baptiste Djebbari francia közlekedési miniszter részt vett az új légi mobilitási tesztpálya avatásán, amely egy Párizstól néhány kilométerre észak-nyugatra fekvő repülőtéren található.

Az első olimpiai elektromos repülő taxi a Párizs-Charles de Gaulle és Le Bourget repülőterek között szállítaná az utasokat, egy másik pedig két párizsi elővárost kötne össze. Mintegy 30 gyártó válaszolt a felhívásra, hogy teszteljék az elektromos függőlegesen fel- és leszálló repülőgépek (eVTOL) különböző részeit, valamint a biztonságos repülőtérhez szükséges infrastruktúrát.

A projektben többek között a Volocopter GmbH, az Airbus SE, a Vertical Aerospace Group Ltd és a Lilium NV repüléstechnikai cégek vesznek részt, a Párizs melletti repülőteret pedig már ideiglenesen át is alakították, mégpedig úgy, hogy leszálló- és felszállóhelyet, valamint kifutópályát tartalmazzon.

Már végrehajtottak élesben is repüléseket egy olyan speciális kialakítású drón segítségével, amely orvosi ellátmányt, például vértasakokat és különféle egészségügyi készleteket és műszereket szállított.

A NASA még szeptemberben kezdte meg hivatalosan a kaliforniai székhelyű Joby Aviation által épített eVTOL-prototípus repülési tesztelését, abban a reményben, hogy a városok közötti közlekedés új formáját hozza létre – a szóban forgó vállalat egyébként Párizsban, az új olimpiai tesztpályán is bejáratta már a légi taxikat.

Fókuszban a Pontoise – Cormeilles-en –Vexin repülőtér (Párizstól 35 km-re északnyugatra található):
– 235 hektáros terület (45 futballpálya);
– átlagosan 60 járat/nap, forgalom évi 60 000 járatra korlátozódik;
– 2 burkolt kifutópálya és 1 irányítótorony;
– Karbantartó hangárok;
– Légiforgalmi tűzoltóság;
– Meglévő helikopter útvonalak;
– Megközelíthetőség Pontoise város közelében, és ezért vonattal (RER, C vonal) és buszjáratok – olvasható a kiadott közleményben.

Párizs már most készül az olimpiára, egyetlen kérdés, lesz-e fizetőképes kereslet erre a XXI. századi szolgáltatásra?

Cash/fotó: GROUP DTA

OldB

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

1 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago