Categories: Hírek

Brüsszel kapitulált

Győzedelmeskedett a pandémia

 

Újabb visszavonulás, ezúttal a 2022-es Brüsszeli Autószalon szervezői dobták be a törölközőt, tartva a világjárványtól. Halvány fénysugarat hagytak, a 2023-as kiállításra koncentrálnak.

A szigorú belga állami intézkedések vezettek a Brüsszeli Autószalon lefújásához a szervezők tájékoztatása szerint. A jelenlegi helyzetben ugyanis nem tudtak volna biztonságosan vendégül látni annyi látogatót, amennyire számítani lehetett.

Andreas Cremer, a Belga Autós és Kerékpáros Szövetség (FEBIAC) elnöke bízik benne, hogy 2023 januárjában viszont egy nagyszabású kiállítással ünnepelhetik meg az első Brüsszeli Autószalon 100. évfordulóját. A tervek szerint egy digitális platformot is fejlesztenek majd arra a seregszemlére, amelyen keresztül az autósok feltehetik a kérdéseiket a szakértőknek.

A frankfurtinál és a genfinél kisebb Brüsszeli Autószalon először 1902-ben nyitotta meg a kapuit az autózás iránt érdeklődő látogatók előtt, az utóbbi években a rendezvény csak a páros években került megrendezésre.

A 2022-es szalont január 15-től 23-ig között tervezték megtartani, sok gyártó részvételével. Korábban itt volt a világpremierje a második generációs Range Rover Evoque-nak, a Ford Mondeo Hybridnek és a Hyundai i40 ráncfelvarrott változatának – ám az újabb autópremiereket kénytelenek lesznek a gyártók más eseményekre tartogatni.

Cash/fotó: Youtube

OldB

Recent Posts

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 óra ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 óra ago

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

1 nap ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

2 nap ago

Nem röhög! „Év végéig az amerikai lakosság felének elérhető lesz a Robotaxi”

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…

2 nap ago

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…

3 nap ago