Categories: Hírek

Túlélő fákat ültetnek a Blahán

Jelentős mennyiségű szén-dioxidot köt meg a 89 fa

 

Összhatásában jelentősen zöldebb lesz a megújuló Blaha Lujza tér, ahol november 25-én kezdték ültetni az új fákat. A teret ligetes, fás találkozóhellyé alakítják át – írja honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Összesen 80 fát ültetnek a megújuló Blaha Lujza térre, a faültetési munkák első üteme november 25-én, csütörtökön kezdődött a legnagyobb növénykazettában. A tér karakterét korábban főleg a nagy burkolt felületek adták, ez azonban a felújításnak köszönhetően jelentősen megváltozik.

Összesen 19 fa ültetésébe kezdtek a szakemberek, előtte azonban a növénykazettában teljes talajcserét hajtottak végre két méter mélységben, alatta pedig agyag vízmegtartó réteget helyeztek el. Erre azért volt szükség, mert a Blaha Lujza téren a felszín alatt tömör sittréteg van, amely az egykori Nemzeti Színház lebontásakor keletkezett, illetve világháborús törmelékekből áll össze. Ez a tápanyagmentes talaj alkalmatlan a faültetésre, és a vízmegtartó képessége sem elegendő a fák életben maradásához.

A tervezők többször egyeztettek a leendő kezelővel az új fák fenntarthatósága érdekében. Az új növények kiválasztása során elsődleges szempont volt a fajok tűrőképessége, valamint az, hogy megfelelő árnyékot biztosítsanak a tér használóinak. Szakértők szerint érdemes inkább fiatal, de többször iskolázott fákat ültetni, hiszen azok hamar utolérik és lehagyják növekedésben a túlkoros társaikat.

A fajtahasználat kifejezetten változatos, ezt erősíti a szabálytalan hatású, ligetes telepítés is. Az első ütemben ezeket a fafajtákat ültetik a Blaha Lujza térre:

  • 6 oszlopos berkenye;
  • 5 sárga termésű berkenye;
  • 3 díszgalagonya;
  • egy korai juhar;
  • egy vörös tölgy;
  • egy ezüst hárs;
  • egy egybibés galagonya, valamint
  • egy nagylevelű hárs.

A tervező elsősorban virágjával, lombszínével vagy levélformájával díszítő fajtákat válogatott össze. Az érzékenyebb, virágjukkal is díszítő fákat a tér belsejébe, védettebb helyre összpontosította, míg a Nagykörút és a Rákóczi út mentére az ellenállóbbak kerülnek. A növényzet öntözését automata öntözőhálózat biztosítja majd.

A téren lévő fák állapotáról minősített favizsgáló készített szakvéleményt. A faállomány megújulásáról, valamint az értékek megőrzéséről a BKK szeptemberi közleményében írt részletesen. A meglévő és az újakkal együtt 89 fa lesz a téren, emellett 1000 négyzetméter zöldfelület és vízjátékok fokozzák majd a terület élhetőségét, illetve javítják a mikroklímáját – olvasható a tájékoztatóban.

Cash/fotó: BKK

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

24 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago