A baleseti okok közül első helyen szerepel a gyorshajtás. Éppen ezért, a rendőrség a rendelkezésre álló 160 mobil sebességmérő készülékével a hét minden napján szűri a gyorshajtókat. Legutóbb Bács-kiskun megyében hat óra alatt az egyenruhások 208 sebességtúllépővel és egy ittas sofőrrel szemben intézkedtek – írja a police.hu.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei sebesség-ellenőrzési akciót tartottak a megye közútjain a minap 10 óra és 16 óra között.
A sebességmérő készüléket egy szolgálati gépkocsiban helyezték el, majd amikor az eszköz gyorshajtót észlelt, jelzést küldött egy járőrpárnak, akik intézkedés alá vonták a szabálytalankodót.
Az akció során a rendőrök 208 sebességtúllépővel szemben intézkedtek: 20 sofőr esetében helyszíni bírságot alkalmaztak, 25 személynek közigazgatási bírságot szabtak ki, és 163 fővel szemben közigazgatási eljárás indult.
Egy sofőrrel szemben ittas járművezetés miatt szabtak ki közigazgatási bírságot.
A sebességtúllépés az egyik leggyakoribb balesetet előidéző ok, ezért indokolt a szabálytalankodók kiszűrése.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: police.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…