Categories: Hírek

Hazánk két katonai szállítógépet rendelt

A brazil légierőtől függhet a magyar beszerzés

 

 Egyelőre megoldatlan, kemény konfliktus árnyékolja a Magyarország által is megrendelt új brazil katonai szállítógép, a KC-390 történetét. A Brazil Légierő erősen csökkenti a megrendelt példányok számát. Az ok a fegyveres erőket is érintő költségvetési megszorítás, amiket a járvány okozta hatalmas plusz kiadásokkal magyaráznak – írja az iho.hu.

A FAB, Força Aérea Brasileira még nem jelölte meg pontosan, hány gép megvásárlását fújja le, mostanra kiderült, hogy 28 helyett csak 15-re tart igényt, ami a rendelésállomány 46 százalékos csökkentését jelenti. Aminek megvan a maga jelentősége, annak fényében, hogy a nyár óta tartó tárgyalások eredménytelensége miatt a gyártó Embraer megpróbálja jogi útra terelni a dolgot, egy érvényes brazil rendelkezésre hivatkozva, aminek az a lényege, hogy állami szervezetek, közintézmények részéről a már aláírt szerződések értékét csak 25 százalékban lehet egyoldalúan módosítani. Vagyis a légierőnek mindenképp meg kellene állapodnia az Embraerrel a teherszállítók számáról, sorsáról.

A légierő parancsnoka, Carlos de Almeida Baptista hangsúlyozta, számukra is kényszer a 46 százalékos csökkentés, miközben az Embraer tovább tiltakozik, hiszen a program természetesen a brazil fegyveres erők igényei alapján és igényeinek megfelelően indult. De az amúgy sikeresnek ítélt új konstrukcióra ebben a pillanatban tehát mindössze 22 példányban van biztos megrendelés, a brazil 15 gépen túl ötöt kötött le Portugália és kettőt Magyarország.

Az Embraer nyilván ezért is próbálkozott komoly erőbedobással a héten lezajlott Dubai Air Show alkalmával, hogy újabb vevőket találjon a típusra. Az Aviation Week az Embraer katonai divíziójának vezetője, Jackson Schneider nyilatkozatát idézte, aki nem akart a tárgyalások részleteiről sokat elárulni, a világ számos országának partnerei közül azért kiemelte a közel-keletieket. Azonban konkrét üzletkötésre végül nem került sor, noha sok előkelőség szemlélhette meg közelről a kiállított gépet, egyébként két országot emlegetnek, mint további potenciális vevőket, Szaúd-Arábiát és Egyiptomot. A Cseh Köztársaság már nemigen kerül szóba, pedig korábban a prágai kormányt is emlegették a lehetséges megrendelők között.

Az export márpedig nyilván akkor is létfontosságú a KC-390-esnek, ha a honi légierő az eredetileg megrendelt mennyiségben tartana igényt rá. Az eredeti koncepció ugyanis az, hogy a nagyvilág lassan megpróbál áttérni ebben a terhelési kategóriában a világszerte elterjedt Lockheed C-130-asról egy annál gyorsabb és modernebb gépre, hiszen a Hercules őspéldánya, hihetetlen, de igaz, 1954-ben, érdemes megismételni: 67 évvel ezelőtt(!) emelkedett először a levegőbe. Igaz, azóta több hullámban egyre modernebb verziókkal állt elő az amerikai gyártó, és jelenleg is bőven van megrendelés a típusra, legutóbb a franciák és a németek vettek át közös üzemeltetésre C-130-asokat. Amelyeknek friss változatai is már bevált részesei voltak különféle konfliktusoknak Afganisztántól Dél-Szaharáig, a földgolyó különféle pontjain, olykor igen mostoha körülmények között.

A KC-390 jelenlegi problémája márpedig éppen az, hogy noha az Embraer gépének vannak bizonyos kétségtelen előnyei a Herkyvel szemben, addig nem várható átütő globális piaci siker, amíg a típus nem bizonyította használhatóságát, megbízhatóságát, ígért paraméterei teljesítését komolyabb számban történt üzemeltetés során.

Ezért is volt sokak számára komoly meglepetés, hogy a nyelvrokon baráti Portugálián túl mégis akadt olyan európai állam, Magyarország, amely fix megrendelésre szánta el magát, miközben egyelőre maga a brazil légierő is csak négy KC-390-est használ – derül ki az összeállításból.

Cash/fotó: Youtube

OldA

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

20 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

5 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

5 nap ago