Categories: Hírek

Kerékpárút-átadás egyházi áldással

Pannonhalma-Győr 1,7 milliárd forint

 

A hazai kerékpárút-hálózat hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Écsen, ahol átadták a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárutat.

Écs, 2021. november 20.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelõs államtitkára beszédet mond a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárút átadóünnepségén a Gyõr-Moson-Sopron megyei Écsen 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

Mosóczi László elmondta, hogy az ITM folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal.

Pannonhalma, 2021. november 20.
A Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárút az átadóünnepség napján Pannonhalma határában 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

A Modern városok program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból – ismertette az államtitkár.

Kitért arra is, hogy teljes hosszában megújítják a balatoni bringakört, valamint kiépítik a kerékpáros összeköttetést a főváros és a Balaton között.

Écs, 2021. november 20.
Kerékpárosok érkeznek a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárút átadóünnepségére a Gyõr-Moson-Sopron megyei Écsen 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország Európa harmadik legjelentősebb kerékpáros nemzete, az elmúlt évtizedben sokat tett a kormány azért, hogy a korábban jellemzően szigetszerű fejlesztéseket hálózatba kapcsolják.

Gyõr, 2021. november 20.
Tömböly Tamás, a Magyar Kerékpáros Klub Gyõri Szervezetének vezetõje (b) és Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelõs kormánybiztos (b2) kerékpározik a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárúton az átadóünnepség napján Gyõr határában 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

Példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megye és a Balaton térségének kerékpáros kapcsolatát jelentősen javította, hogy tavaly kijelölték az ajánlott túraútvonalat Pannonhalma és Balatonfüred között.

Kiemelte azt is, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint ezer kilométer kerékpárút karbantartási feladatait vette át az önkormányzatoktól, nagyobb szerepet vállalva a kerékpáros úthálózat fejlesztésében.

Écs, 2021. november 20.
Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi fõapát megáldja a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárutat az átadóünnepségen a Gyõr-Moson-Sopron megyei Écsen 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

A szervezet turisztikai útvonalat jelölt ki Fertődtől Keszthelyig, a Fertő tavat megkerülő kerékpáros útvonal részét képező, Fertőd és az országhatár közötti kerékpárutat felújította, ezen túl a Fertő tó körüli kerékpárút egy hazai szakaszán tesztelik majd a világító burkolati elemeket – sorolta. Hozzátette, hogy a festéssel a tervek szerint még az idén végez a kivitelező.

Mosóczi László kitért arra is, hogy a Sopron-Fertőd turisztikai fejlesztési térség területén növelik a kerékpáros-barát szolgáltatásokat, és élénkítik a kerékpáros turizmust. Már megújult a Sopron és Fertőrákos közötti kerékpárút, Sopron és Harka között pedig kerékpározható erdei utat építenek ki – mondta.

Az államtitkár kiemelte, hogy jelentős megyei beruházásnak számít a Dunakiliti és a szlovákiai Doborgaz (Dobrohost) közötti gyalogos és kerékpáros Duna-híd, amely a tervek szerint 2023-ban készül el. A beruházás további részeként megépül a Dunakilitit Mosonmagyaróvárral és Jánossomorjával összekötő kerékpárút is – jelezte.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a kormány célja az, hogy Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon.

Écs, 2021. november 20.
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelõs kormánybiztos beszédet mond a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárút átadóünnepségén a Gyõr-Moson-Sopron megyei Écsen 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

Felidézte, hogy 2010 óta 1700 kilométer kerékpárút épült, az idén pedig több mint 250 kilométert adtak át.

A kormány négymilliárd forintot biztosít arra, hogy a következő ciklus fejlesztéseit megtervezzék annak érdekében, hogy az utak építése gyorsabb legyen – tette hozzá.

Kara Ákos a térség országgyűlési képviselője elmondta: a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút megépítését azért kezdeményezte, mert azon túl, hogy erősíti a turizmust,  kielégíti a helyieknek azt az igényét is, hogy biztonságosan kerékpározhatnak helyben és a települések között.

Écs, 2021. november 20.
Kara Ákos, a térség fideszes országgyûlési képviselõje beszédet mond a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárút átadóünnepségén a Gyõr-Moson-Sopron megyei Écsen 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

A kerékpárút Győr és Pannonhalma között érinti Nyúl és Écs települést, az építés során lakossági javaslatot is alkalmaztak – fűzte hozzá.

A képviselő kiemelte, hogy a térséget érintő jövőbeli kerékpáros fejlesztések közé tartozik a Győr és Komárom közötti összeköttetés kiépítése, a Ménfőcsanak, Tényő és Sokorópátka közötti kerékpárút megépítése, valamint a Győr és Győrújbarát közötti kerékpárút megvalósítása.

Écs, 2021. november 20.
Gréz Tibor, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatóságának projektiroda-vezetõje beszédet mond a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárút átadóünnepségén a Gyõr-Moson-Sopron megyei Écsen 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
MTI/Krizsán Csaba

Gréz Tibor, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. projektiroda-vezetője elmondta, hogy a kerékpárút két helyen is keresztezi a Veszprémi vasútvonalat, az átkelési pontokon fény- és félsorompót telepítettek. Három hidat építettek, hat pihenőhelyet alakítottak ki és 270 facsemetét ültettek el – olvasható a tudósításban.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

6 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

22 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

22 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago