Most a 4-es metró vonalán tartottak ellenőrzést a fővárosi rendőrök és közterület-felügyelők, ám különösebb jogsértést szinte nem is tapasztalak néhány alkoholfogyasztón kívül – írja a police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) aBudapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött stratégiai partnerség keretében a fővárosi közösségi közlekedési eszközökön és azok környezetében tart rendszeres ellenőrzéseket az utasok biztonsága érdekében. Ezúttal 2021. november 17-én a 4-es metrót és megállóhelyeinek környékét ellenőrizték.
Az egész napos akcióban a résztvevő rendőröknek a szerelvényeken nem, kizárólag a metrómegállókban vagy azok környékén kellett intézkedniük.
Négy embert fogtak el és állítottak elő; közülük kettőt szabálysértési ügyben, míg másik kettőt büntetőügyben körözték.
Közterületen történő alkoholfogyasztás miatt pedig három embert vontak felelősségre.
A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködésének keretében kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát.
A megállóhelyeket és azok környékét, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve további hasonló ellenőrzések várhatóak – olvasható mindkét hatóság honlapján.
k.z.t./fotó: rendőrség
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…