A fedélzeti kamerákat lehet szidni és áldani, érdekektől függően, de hogy mennyire felelőtlenek és hajlamosak a közlekedés részt vevői a szabályokra fittyet hányni, arra itt egy újabb példa, amit egy taxis felvevője rögzített – látható a bejátszás a Budapesti Autósok Közössége oldalán.
Taxis olvasójuktól kapták a felvételt, amit fedélzeti kamerája rögzített 2021. 11. hó 15-én, hétfő este 20 óra 16 perckor a Budapest XIII. kerületi Béke út-Rokolya utca kereszteződésében történtekről:.
A kamerás jármű mellett elsuhanó autó sofőrje azt mondta taxis olvasónknak, hogy egyértelműen ő maga volt a hunyó, nem látta ugyanis a gyalogosokat.
A videón látható gyalogos férfi a szabálytalan autós után rúgott. Azt nem látni pontosan, hogy eltalálta-e a gépkocsit.
Olvasónk utolérte a gépkocsit, aminek sofőrje az életveszélyes helyzet után jobbnak látta, ha megáll.
A sofőr elismerte, hogy hibázott. Szívből reméljük, hogy tanult belőle és Ti is figyelmesebben közelítitek meg a gyalogátkelőt, különösen, ha egy autó már megállt a mellettetek lévő sávban.
Belegondolni sem érdemes mi lett volna itt, ha csak egyetlen másodperccel később érkezik a külső sávban a szabályokat figyelmen kívül hagyó autós. Pedig az átkelőhely duplán kitáblázott, fényvisszaverő alátéttel kiegészített, jól felfestett zebracsíkozott és még az aszfaltba is helyeztek el fémborítású figyelmeztetőket…
Az őrangyaluk hétfő este kitett a gyalogosokért!!!
Cash/fotó: Bpiautosok.hu
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…