Categories: Hírek

Életveszélyben az autópályákon

Friss jogsival, autópályán, forgalommal szemben

 

 A borsodi rendőrök máris bevonták három hónapos vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak azzal a férfival szemben, aki miután észlelte, hogy rossz irányba halad az autópályán megfordult és szemben a forgalommal közlekedett az encsi lehajtóig – írja a police.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. november 6-án a déli órákban több lakossági bejelentés érkezett egy kistehergépjárműről, amely az M30-as autópályán a forgalommal szemben haladt.

A rendőrök azonnal a jelzett helyszínre mentek, azonban már nem találták meg a szabálytalan járművet. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően sikerült azonosítani a gépjárművet, amely egy vállalkozás tulajdonában állt. A telephelyen azonban az egyenruhások senkit nem találtak.

A délutáni órákban az Encsi Rendőrkapitányságon megjelent a gépjárművet vezető sofőr.

A léhi férfi a nyomozóknak elmondta, hogy mindössze három hónapja rendelkezik vezetői engedéllyel. Miután észlelte, hogy rossz irányba megy az autópályán úgy döntött, hogy megfordul és ugyan a forgalommal szemben, de a lehető legrövidebb úton letér a sztrádáról.  Az eset során a csodával határos módon baleset nem történt.

Az Encsi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a sofőrrel szemben, jogosítványát bevonták – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: rendőrség

OldA

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

9 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

1 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

5 nap ago