Szombat hajnali öt óra után pár perccel hármas baleset történt a Budapest XIX. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető úton, ahol egy Opel, egy Skoda és egy Toyota taxi ütközött. A szerencsétlenségben egy fő súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek, akiket a mentők kórházba szállítottak.
Magazinunk megkeresésére a BRFK Kommunikációs Osztálya a következő választ küldte: „Tájékoztatjuk, hogy a megkeresésben megjelölt baleset 2021. november 6-án 5 óra 10 perc körül történt Budapest XIX. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető úton, ahol egy Opel és egy Skoda típusú jármű ütközött össze egy Toyota típusú taxival. Az Opelt vezető 26 éves nő az Üllői út irányába közlekedve, eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szembe lévő sávba és összeütközött az 52 éves férfi által vezetett Skodával, majd a 46 éves férfi által vezetett utas nélküli taxinak. Az Opel vezetőjét valamint a Skoda sofőrjét és annak két utasát egy 53 éves és egy 37 éves nőt kórházba szállítottak. A sérülés fokának megállapítása folyamatban van, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.”
Az Országos Mentőszolgálat a következőkkel pontosította az alapinformációkat: „A helyszínre több mentőegységet is riasztottunk. A baleset következtében egy fő súlyos továbbá 3 fő könnyebb sérüléseket szenvedett. Ellátást követően mindenkit stabil állapotban szállítottunk kórházba” – derül ki a tájékoztatásból.
k.z.t./fotó: rendőrség
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…