A CIVITAS nemzetközi szervezet szakmai versenyén Budapest pályázata döntős helyezést ért el a város zöldítése, a fenntartható mobilitással kapcsolatos beruházásai és a városlakók bevonására tett intézkedéseivel – osztja meg a hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A fenntartható közlekedés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményt elismerő CIVITAS-díjak célja felhívni a figyelmet azokra az európai városokra, ahol a legambiciózusabb, leginnovatívabb és legsikeresebb fenntartható városi mobilitási megoldásokat vezetik be.
Az idén is elismerték és díjazták a városok fenntarthatóságért végzett munkáját. A díjátadót a 2004 óta minden évben megrendezett CIVITAS Forum konferencia keretein belül, október 20-án tartották. A nemzetközi szervezet által kiosztott díjak nemcsak a városok fenntarthatóságért végzett munkáját támogatja, de a díjazott nyertesek példaként is szolgálnak Európa más városai számára, inspirálva őket saját kezdeményezéseikben a tisztább és jobb városi közlekedés érdekében.
A 2021-es díjakra három kategóriában – Átalakulás (Transformation), Hagyomány (Legacy) és Klímasemlegesség (Climate Neutral) – hirdettek két-két döntőst, illetve egy győztest. Budapest pályázata döntős helyezést ért el az „Átalakulás” kategóriában a győztes Aachen mellett, amit a város zöldítése, a fenntartható mobilitással kapcsolatos beruházásai és a városlakók bevonására tett intézkedéseivel érdemelt ki.
Pályázatunk kiemelte a Blaha Lujza tér és a pesti rakpart zöldítését, a MOL Bubi sikerét, a közösségi gyűlést a klímaváltozásról, valamint a részvételi költségvetést. Az elismerő oklevelet Aachen városában Németh Zsolt, Budapest Főváros Brüsszeli Képviseletének munkatársa vette át.
A díjátadón vetített rövid videó Budapestről itt tekinthető meg:
Cash/fotó: BKK
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…