Annyira sikeresnek bizonyultak a Duna-menti nemzetközi kerékpárút burkolatába tavaly ősszel kevert világító szemcsék Esztergomban, hogy ezt a megoldást több közúti szakaszon is végrehajtják majd Magyarországon – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből.
Az egy éve üzemelő világító kerékpárút beválni látszik, az előremutató műszaki megoldást ezért érdemes másféle módon is, többfelé kipróbálni. Így kísérleti jelleggel világító útburkolati jelek festése kezdődik meg a Magyar Közút kezelésében lévő hálózaton – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, aki arról is szólt, hogy november végéig öt megyében tizenegy helyszínen, jelentős idegenforgalmi célpontok környékén dolgoznak a kivitelezők a kerékpárutak mellett két közútszakaszon is.
A minisztérium úgy véli, hogy ennek a megoldásnak köszönhetően kényelmesebbé és biztonságosabbá vált az egyébként kivilágítatlan útszakasz esti, éjszakai használata. A biciklisták sötétben vagy borús időben is könnyedén követhetik a nyomvonalat.
Arról is beszámolnak, hogy próba jelleggel, kis tételben már Esztergomnál is alkalmazták a világító záróvonal festéket és technológia igazolta az előzetes várakozásokat.
Lényegében ezt a projektet terjesztik ki és öt megyében, különböző földrajzi viszonyoknál tesztelik tovább az innovatív megoldást.
November végéig Tihanynál, Cegléd-Nagykőrös, Tát-Nergesújfalu, Vác- Sződliget, Zalaegerszeg-Zalalövő, Zebegény-Nagymaros között festik fel az új biztonságot elősegítő útburkolati jeleket.
Schanda Tamás közlése szerint a világító kerékpárút az elmúlt egy évben jól bírta a környezeti terhelést, ezért bízhatnak abban, hogy a hasonló technológián alapuló burkolatjelek másutt is beválnak majd. A biciklisták után heteken belül az autósok is találkozhatnak világító záróvonalakkal. A 4-es főút vecsési szakaszán a kerékpársáv sárga jelét festik át fénnyel feltöltődő, átlátszó speciális festékkel. A 710-es főútnál pedig azt vizsgálják majd, hogy a festés milyen mértékben növeli a Balatonfűzfő-Papkeszi körforgalom éjszakai láthatóságát, közlekedésbiztonságát. A hazai fejlesztésű technológia népszerű pihenőövezetek, kirándulóhelyek, tömegeket vonzó turisztikai látványosságok közelében mutatkozik be a szélesebb nagyközönségnek – fejtette ki a miniszterhelyettes.
Cash/fotó: Magyar Közút
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…