Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

A langyos őszi napsütésben gyógyfürdőztem a Széchenyiben, s a kellemes termál medencében elméláztam, mit is írjak a héten? Egész jó gondolataim támadtak, mikor is lefröcsköltek a gyerekek. Mindegy, úgy is vízben voltam!

 

 

Szóval, ezen logikai bakugrást követően, most jelezném, hogy egyszerű ételeket készítek, amit a kezdők is könnyen megoldanak a konyhában garázdálkodva.

Nos, hármat, gyorsan! Káposztás tészta, paradicsomos káposzta, majd egy gyümölcskosár.

Tehát, a káposztás tészta: vegyünk egy fej nem túl nagy káposztát. Max. 1.5 kg. A káposzta egyik felét lereszeljük, s pár kanálnyi olajon pirítjuk, kevergetve, le ne égjen, de azért piruljon. Kissé sózzuk, borsozzuk. Ha a színe, illata barátságos, ezt félretesszük. Közben lobogó vízbe dobunk kb. 25 dkg, /fél zacskó/ fodros tésztát, s kb.12 perc alatt megfőzzük. Ne feledjünk sót dobni a vízbe! Leszűrjük, s a káposztára hintjük, majd jól elkeverjük, s kész is van. Tálalásnál még borsozzuk, ízlés szerint.

No és a paradicsomos káposzta: a káposzta másik felét éles késsel vékonyra szeleteljük, majd főzzük, fedő alatt. Előkészítünk egy kis üveg, vagy doboz sűrített paradicsomot. Egy fej apróra vágott hagymát pirítunk 2 kanál zsíron vagy olajon, reá hintünk egy púpos  kanál lisztet, pirítjuk, keverjük, őzbarnára. A fele paradicsom-pürét a káposztára öntjük, a másik felét pedig a rántásunkra, ide egy pohár vizet is öntünk, s így behabarjuk a káposztába. Keverjük, hogy egyenletes legyen a sűrűsége, s kb. két kanál cukrot is adunk hozzá. Majd kóstolás után eldöntjük, hogy jó, vagy még kell-e cukor. s ezzel készen vagyunk. Fejenként egy pár virslit megpirítunk, s ezt adjuk hozzá. Nem lehet elrontani.

És a végén legyen egy édesség is, a gyümölcskosár: felkockázunk sárgadinnyét, darabolunk egy mangót, tisztítunk egy gránátalmát. A gyümölcsre tejszínhabot nyomunk, rászórjuk a gránátalma magokat, esetleg kap egy kis csoki öntetet.

Besöpörjük az elismerést, majd valaki elmosogat.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City 22, a fakanalas.

 

OldB

Recent Posts

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

7 perc ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

1 nap ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

1 nap ago

Hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljáró felújításának második üteme – buszsávok segítik a közösségi közlekedést

Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes…

2 nap ago

Új parkolási megoldások a főváros több kerületében – a Corvin-negyednél félórás várakozóhelyek és ételfutár-parkolók, Újpesten K+R hely létesült

Eddig kevésbé ismert, de annál hasznosabb újítás jelent meg a Corvin-negyedben és Újpesten: a BKK…

2 nap ago

Döntöttek, januártól itt is fizetős lesz a parkolás

Várhatóan már januártól még több helyszínen válik fizetőssé a parkolás Budapesten. A sok ingázóval indokolják…

2 nap ago