A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal az 50 éves férfival szemben, aki többször is büntetőfékezett azért, mert az elé besoroló sértett miatt csökkentenie kellett a sebességét – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A férfi 2020 novemberében Toponár irányából közlekedett Kaposvárra. A sértett vele azonos irányba haladt szabályosan, de lassabb tempóban, majd amikor a négysávos út két sávosra szűkült, kellő távolságban besorolt a vádlott gépkocsija elé. A vádlott ekkor indulatba jött amiatt, hogy az elé kerülő sértett miatt csökkentenie kellett a haladási sebességét, ezért rádudált, illetve rávillogott a sértettre, majd meg is előzte.
A vádlott az előzés után, már a sávba való visszatérésekor indokolatlanul fékezni kezdett azért, hogy a sértettet megleckéztesse, amit gyorsítás után megismételt, így a sértettnek kétszer is intenzíven fékeznie kellett az autójával.
A férfi azonban ezután sem hagyott fel a veszélyeztető magatartásával, és harmadszor is intenzív büntetőfékezést alkalmazott, ekkor azonban a sértett már nem tudta elkerülni az ütközést, és a személygépkocsija elejével a vádlotti autó hátuljának ütközött. A vádlott által előidézett veszélyhelyzet következtében személyi sérülése végül egyik érintettnek sem keletkezett.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben börtönbüntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel – derül ki a vádiratból.
k.z.t./fotó: Rendőrség
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…