Categories: Hírek

Taxival szökött meg a bírósági tárgyalása elől

Koncentrációs tábor titkárnője volt a 96 esztendős vádlott

 

Taxival szökött meg a bírósági tárgyalás elől a 96 éves Irmgard Furchner, aki a stutthofi koncentrációs tábor titkárnője volt. A Hamburg melletti idősek otthonának lakóját a rendőrök pár órával később a metropolisz utcáján fogták el – írja a BBC.

Csütörtökön kezdődő tárgyalása előtt megszökött a hatóságok elől a most 96 éves Irmgard Furchner, akit azért idéztek bíróság elé, mert a vád szerint a második világháború idején, 1943 júniusa és 1945 áprilisa között a stutthofi (ma a lengyel Sztutowo) koncentrációs tábor titkárnőjeként több mint tízezer ember halálában működött közre – olvasható a tudósításban.

 

Stutthofi koncentrációs tábor

A Hamburgtól nem messze, egy idősotthonban élő Furchnernek csütörtökön kellett volna megjelennie a bíróságon, ám Itzehoe bíróságának elnöke reggel azt közölte, hogy a gyanúsított ismeretlen helyre távozott, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A bíróság szóvivője hozzátette: Furchner reggel elhagyta az idősotthont, beszállt egy taxiba, azóta nem tudják, hol van.

Az ügyben eljáró bíró türelemre intett mindenkit, amire valószínűleg szükség is lesz. Ha meg is találják Furchnert, előbb orvosi vizsgálatnak kell majd alávetni őt, hogy kiderüljön, alkalmas-e arra, hogy részt vegyen a tárgyaláson.

Irmgard Furchner évtizedek óta az első nő, akit a náci uralom alatt elkövetett bűnök miatt idéztek bíróság elé, de a kora miatt is kuriózumnak számít, Németországban nem jellemző, hogy ilyen idős korban indítsanak eljárást volt nácik ellen. Egy hét múlva egyébként egy nála is idősebb, százéves férfi is bíróság elé kerül majd, őt azzal vádolják, hogy a sachsenhauseni táborban volt őr.

Irmgard Furchnert rendőrök néhány órával az eltűnése után Hamburg utcáin fogták el. A bíró pedig az elfogatóparancs kiadása után október 19-ére halasztotta Furchner tárgyalását. A nőt idős kora miatt orvosi vizsgálatnak kell majd alávetni, hogy kiderüljön, van-e olyan állapotban, hogy részt vegyen a tárgyaláson. Amennyiben igen, a korára való tekintettel a bíróság akkor is naponta legfeljebb két órát fog ülésezni – derül ki az összeállításból.

Cash/fotó: Google

OldB

Recent Posts

Jövőre már nem lesznek biztonságosak a mai autók

Három év elteltével ismét szigorítja tesztprotokollját az Euro NCAP. 2026-tól vadonatúj rendszer jön, az autógyártókra…

4 óra ago

Egy taxis leütött egy nőt Budapest belvárosában, garázdaság miatt indult büntetőeljárás

Az Instagramon terjed egy videó, amin az látható, amint egy taxisofőr súlyosan bántalmaz két nőt:…

10 óra ago

Így változnak jövőre az autópálya-matricák árai

Várhatóan idén is december 1-től lehet megvásárolni a jövő évre, vagyis 2026-ra érvényes autópálya-matricákat és…

1 nap ago

Szigorít az EuroNCAP: újra fontosak lehetnek a gombok az utastérben

Komoly hangsúlyt fektetnek a vezetéstámogató elektronikák helyes működésére. A modern autók egyre biztonságosabbak, egyre könnyebben…

2 nap ago

Meghosszabbították: még három hónapig igényelhetik a cégek a 4 milliós villanyautó-támogatást

Három hónappal tovább, 2026. február végéig meghosszabbítják a vállalati e-autó támogatás igénylési lehetőségét – közölte a…

3 nap ago

Változik a forgalmi rend a Hungária körút – Thököly út kereszteződésében

November 29-e szombattól forgalmirend-módosítás lép életbe a XIV. kerületben a Hungária körút – Thököly út…

4 nap ago